A 2014. évi XXXVIII. törvény (Tv.) alapján indult perben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és azt a másodfokú bíróság helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Kúria nem kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárásának, illetve az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását. Az Alktománybíróság 34/2014. (XI.14.) számú ügyben hozott határozatában írtakra is tekintettel a Tv. alkalmazhatóságát nem találta kétségesnek. A hivatkozott Európai Uniós jogszabályi rendelkezések megvizsgálása alapján arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a Tv. megfelel.
A Kúria egyetértett az eljáró bíróságokkal abban is, hogy a felperes egyetlen időszakban alkalmazott általános szerződési feltétele tekintetében sem tudta a tisztességtelenség törvényi vélelmét megdönteni. Elsődlegesen azért, mert a szerződési feltételei nem feleltek meg az átláthatóság, illetve az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének.
Budapest, 2015. április 22.
A Kúria Sajtótitkársága