A felek között 2010. március 16-án vállalkozási szerződés jött létre az alperes márkushegyi telephelyén üzemelő központi fűtési kazántelep javítási munkálatainak elvégzésére. A felperesnek a javítási munkát négy ütemben kellett elvégeznie, az alperes pedig a vállalkozói díjat négy részletben, az egyes ütemek teljesítését és a teljesítés igazolását követő számlázás után vállalta megfizetni. Az első három ütembe tartozó munkafeladat teljesítését követően az alperes a vállalkozói díjat megfelelően megfizette, a negyedik ütem megvalósításáért a felperest megillető 1.828.000 forint + ÁFA összegű vállalkozói díjat azonban nem egyenlítette ki.
Az alperes ellen 2010. augusztus 26-án csődeljárás indult, amelynek során 2011. január 31-én az alperes egyezséget kötött azokkal a hitelezőkkel, akik követelésüket bejelentették a részére, valamint a vagyonfelügyelőnek. Az egyezség szerint az alperes 30 %-os arányban vállalta tartozásai kiegyenlítését.
A felperes a csődeljárásban nem vett részt, követelését nem jelentette be. 2011. szeptember 09-én az alperes a vállalkozói díjtartozásából 696.538 forintot megfizetett a felperes részére. A részteljesítést a felperes a Ptk. 293. §-ában foglaltaknak megfelelően számolta el.
A felperes keresetében 1.927.548 forint vállalkozói díjhátralék és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Azzal érvelt, hogy a csődegyezség hatálya azokra a hitelezőkre is kiterjed, akik a hitelezői igényüket a csődeljárás során nem jelentették be. A felperes ezért a részére megfizetett vállalkozói díj összegén felül további követelést vele szemben megalapozottan nem támaszthat.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 1.917.548 forint és járulékai megfizetésére kötelezte, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a jogvita elbírálása során a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 2001. augusztus 04. napját megelőzően volt hatályban rendelkezéseit kell alkalmazni. E szabályok szerint pedig a csődegyezség hatálya nem terjed ki arra a hitelezőre, aki a csődeljárásban nem vett részt, és a hitelezői igény bejelentésének elmulasztása nem jár jogvesztéssel sem. A jogalapjában és összegszerűségében egyébként nem vitatott vállalkozói díjtartozását ezért az alperes köteles megfizetni.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán megindult felülvizsgálati eljárásban a Kúriának két elvi kérdésben kellett állást foglalnia. Egyrészt abban, hogy a csődegyezség hatálya kiterjed-e azokra a hitelezőkre, akik a csődeljárásban nem vettek részt, mivel a követelésüket nem jelentették be az adósnak és a vagyonfelügyelőnek, másrészt abban, hogy a bejelentés elmaradása jogvesztéssel járt-e.
A Kúria a felmerült elvi kérdések megválaszolása során abból indult ki, hogy a jogvita elbírálásakor a Cstv-nek az alperessel szembeni csődeljárás megindításakor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. A törvény ezt követően, 2011. augusztus 04-én hatályba lépett módosításai a jelen ügyben nem alkalmazhatóak, e szabályok alkalmazására ugyanis csak a hatályba lépésüket követően indult csődeljárásokban kerülhet sor. A 2009. szeptember 01. és 2011. augusztus 03. között indult csődeljárások esetében pedig a csődeljárásban részt nem vett hitelezőkre a csődegyezség hatálya a Cstv. akkor hatályos 20. § (2) bekezdésének helyes értelme szerint nem terjed ki. A követelés bejelentésének elmaradása nem jár a hitelezők számára jogvesztéssel sem. Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában ugyanis a jogvesztés nem állapítható meg, a követelés bejelentésének elmulasztásához pedig a Cstv. korábban hatályos rendelkezései nem fűztek ilyen jogkövetkezményt.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2013. március 5.
A Kúria Sajtótitkársága