Tájékoztató a Pfv.V.20.628/2014/8. számú elvi jelentőségű ügyben

Dátum

1. A más jótállási jogra való áttérés nem jelent új igényérvényesítést.
2. Az arányosság követelménye csak olyan jótállási jogok esetén vizsgálható, amelyek alkalmasak a hiba kiküszöbölésére.

A felperes nagy értékű új gépkocsit vásárolt az autókereskedő alperestől. A jármű hibái miatt több ízben kért kijavítást, majd annak eredménytelenségére tekintettel kicserélést.

A felperes keresetében jótállásra alapítottan a perbeli jármű kicserélését kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy habár az alperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az autóban a hibajelenség oka az átadáskor nem volt meg, illetőleg az az átadást követően keletkezett, miután azonban a szakvélemény szerint esetlegesen fennálló hiba kijavítása időközben megtörtént, a további hiba pedig a felperesi használattal áll összefüggésben, ezért a kicserélés iránti igény nem megalapozott.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest a perbeli gépkocsi azonos típusú, felszereltségű, és színű új gépjárműre történő kicserélésére a jelenlegi egyedi rendszám megtartása mellett. Megállapította, hogy az alperes a jótállási felelősség alól nem tudta magát kimenteni. A felperes munkalapokkal igazolhatóan csak  többszöri javítási kísérletet követően kért cserét, ezzel betartotta a fokozatosság elvét. Rámutatott arra, hogy ha a gépjármű hibáját több hónap alatt sem tudták eredményesen kijavítani, ennek eredményeként sérült a jogosultnak a folyamatos használathoz való érdeke.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a felperes a 2 éves gyártói jótállási idő elteltét követően terjesztette elő kicserélési igényét, a kicserélés elrendelésére ezért nem kerülhetett volna sor. Álláspontja szerint a kicserélés a számára a kijavításhoz képest a számára aránytalan többletköltséget is eredményezne.

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy a más jótállási jogra történő áttérés nem jelent új igényérvényesítést, ezért - mivel a felperes a hibát a jótállási idő alatt bejelentette - az a körülmény, hogy utóbb az eredetileg általa választott jótállási jogról, a kijavításról másikra, a kicserélésre tért át, nem járt jótállási jogai elvesztésével. Az alperes pedig a kicserélésnek a kijavításhoz viszonyított aránytalanságára megalapozottan nem hivatkozhat. Az arányosság követelménye ugyanis csak olyan jótállási jogok esetén vizsgálható, amelyek alkalmasak a hiba kiküszöbölésére. A perbeli esetben pedig ez nem volt megállapítható, a kicserélési igény bejelentését megelőzően végzett alperesi javítási kísérletek ugyanis nem vezettek eredményre; az alperesnek még a hiba okát sem sikerült megállapítania.

Budapest, 2015. január 27.

A Kúria Sajtótitkársága