Ha a bíróság jogerős közbenső ítéletében megállapította a felperes követelésének jogalapját, a folytatódó eljárásban a követelés alapjául szolgáló szerződés tekintetében a felek ügyletkötési akarata, a szerződés érvénytelensége már nem vizsgálható.
A másodfokú bíróság jogerős közbenső ítéletet követően hozott ítéletével a felek közötti szerződés megszűnéséből eredő elszámolási vita eredményeként marasztalta az alperest. A felperesnek járó összeget szakértői vélemény alapján a szerződésben rögzített matematikai képlet felhasználásával állapította meg.
A jogerős ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes arra hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, hogy az sérti a Pp. 221. §-át, a Ptk. 205. §-át és 200. § (2) bekezdését. Álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet mellett is szükséges lett volna a felek ügyletkötési akaratának terjedelmére, a szerződés létrejöttére és érvénytelenségére vonatkozóan is bizonyítást lefolytatni, e kérdésekre is figyelemmel lenni a kereset alapján érvényesített igény összegszerűségére folytatódó eljárásban.
A bíróság jogerős közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperest megilleti az a jogosultság, hogy az alperesi jogelőddel kötött üzemeltetési szerződés 120 hónap eltelte előtti megszűnésére figyelemmel a szerződés 4. számú mellékletében rögzített fizetési feltételek 2. pontja alapján a szerződés 5.1. és 5.2. pontja szerinti Pa költségtérítés 60 %-ának a szerződés hátralévő időtartamára való megfizetését követelje. Ha a bíróság jogerős közbenső ítéletben a követelés jogalapjának fennállása mellett meghatározza azt is, hogy pontosan milyen fizetési feltételek szerint jogosult a felperes az alperessel szemben igényt érvényesíteni, úgy a folytatódó eljárásban a fizetési feltételekben rögzítettekkel szemben a szerződési akarat terjedelmével, a szerződés érvényes létrejöttével kapcsolatos kérdések már érdemben nem vizsgálhatók.
Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. május 28.
A Kúria Sajtótitkársága