A jogerős végzés az elsőfokú bíróság végzését az Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala határozatára is kiterjedően részben megváltoztatta, a tárgyi védjegy oltalmát az 1., 2., 3., 5., 7., 8., 9., 11., 12., 16., 18., 28., 29., 30., 31., 32. és 33. osztályba tartozó áruk, valamint a 22. osztályba a csomagoló- és töltőanyagok tekintetében változatlan hatállyal fenntartotta, egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyta és rendelkezett az eljárási költségek viseléséről.
Az ellenérdekű fél felülvizsgálati kérelme alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a „jogfenntartó használat” fogalmát kimeríti-e a használatnak az a módja, ha a használat során - egyéb megvalósult feltételek mellett - a védjegy származásjelző funkciója, illetve megkülönböztető képessége nem vagy nem feltétlenül érvényesül.
Az irányadó jogszabályi rendelkezés alapján kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a tényleges használat megvalósulásának megítélése során vizsgálandó szempontok: a használt megjelölés viszonya a lajstromozott védjegyhez, illetve annak árujegyzékéhez; a használat mértéke, intenzitása; a használat földrajzi kiterjedése, a használat időtartama, és a kimentési okok. A Kúria megítélése szerint a védjegy használata nem más, mint a védjegy elhelyezése az árujegyzékben szereplő árukon, illetve alkalmazása a szolgáltatások megnevezésében. A védjegy használatának megvalósulása tehát ténykérdés és nem jogkérdés. A nagy számú becsatolt bizonyítékokból a másodfokú bíróság a használat ténye és jelentős volumene alapján helyes mérlegeléssel jutott arra a következtetésre, hogy az árujegyzékbe tartozó áruk és szolgáltatások széles körében a védjegy tényleges kereskedelmi használata igazolást nyert. Az adott esetben az eljárás adatainak a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző mérlegelése, függetlenül attól, hogy a közvélemény-kutatási adatokat miként értékelte a másodfokú bíróság, nem volt megállapítható.
Budapest, 2017. június 12.
A Kúria Sajtótitkársága