A felperes pénzintézetnek a 2014. évi XXXVIII. törvény (Törvény) alapján, a Törvény 4.§ (1) bekezdésében megfogalmazott egyoldalú szerződési feltétel tisztességtelensége vélelmének megdöntése iránt indított keresetét az elsőfokú bíróság – a másodfokú bíróság helybenhagyó ítélete folytán jogerőre emelkedett – ítéletével elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította, hogy az eljárt bíróságok a Törvény rendelkezéseinek megfelelően bírálták el a keresetet, így jutottak arra a következtetésre is, hogy a felperes ún. egyéb megállapításra, valamint a fogyasztóra kedvező változást eredményező kikötések érvényességének megállapítása iránt előterjesztett kereseti kérelme a Törvény rendelkezései alapján nem bírálható el, míg a Törvény 4.§ (1) bekezdésének hatálya alá tartozó kikötések tisztességességét – az egyoldalú módosítás lehetőségét tartalmazó feltétel átláthatóságát - a felperes nem bizonyította.
A kifejtettek alapján a Kúria az eljárt bíróságok érdemi döntésével egyetértett, a felperes által indítványozott előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését nem tartotta indokoltnak, mivel az indítvány nem az uniós jog értelmezését, hanem annak a Törvény rendelkezéseivel történő összevetését célozta, az ilyen típusú vizsgálat pedig nem előzetes döntéshozatal, hanem az EUMSZ szerinti kötelességszegési (EUMSZ 258. cikk) vagy Alkotmánybírósági eljárás (2011. évi CLI. törvény 32.§ (2) bekezdés) tárgya lehet.
Budapest, 2015. február 3.
A Kúria Sajtótitkársága