Az adott ügyben előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az I. rendű alperes tulajdonostárs a 44 évvel ezelőtti, a társasház épületeinek létrehozására irányuló társasági szerződés rendelkezéseinek érvényesülését, annak elszámolását kívánta érvényesíteni a társasházzá alakulás útján történő közös tulajdon megszüntetési per tárgyát képező alapító okirati megállapodással szemben.
Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmét 18 problémakörben terjesztette elő, a terjedelmes peranyag, valamint a 41 peres fél nyilatkozatai alapján ezek részletes vizsgálata, és azoknak az érdemi döntés szerinti értékelése képezte a felülvizsgálati eljárás tárgyát.
A Kúria döntésének lényege szerint a társasági szerződés létrejötte idején – 1971. - jogszabály erejénél fogva nem állt fenn előszerződési kapcsolat az ilyen jellegű társasági szerződések és a későbbi alapító okirat között, ilyen rendelkezést a konkrét társasági szerződés sem tartalmazott. A kifejtettek értelmében ezért a Kúria úgy foglalt állást, hogy az adott esetben az építkezési célú polgári jogi társaság elszámolása nem feltétele a közös tulajdon társasházzá alakításának.
Budapest, 2015. június 4.
A Kúria Sajtótitkársága