Tájékoztató a Pfv.I.20.163/2015. számú végrehajtás megszüntetése iránti perben a kielégítési sorrendre vonatkozó kötelezettségvállalásnak a végrehajtásra gyakorolt hatásáról szóló elvi jelentőségű döntésről

Dátum

Az alperes pénzintézet írásbeli nyilatkozatában kijelentette: a zálogkötelezett felperes „magánszemélyek” elleni végrehajtást csak abban az esetben fogja megindítani, ha a követelése a kölcsönt felvevő kft. ellen indított felszámolási eljárásban „nem térül meg teljes mértékben”. Ezt követően az alperes kezdeményezte a kft. felszámolását, majd a felszámolás eredményének bevárása nélkül végrehajtást indított a felperesek ellen.
A felperesek keresetükben az ellenük indult végrehajtás megszüntetését kérték arra hivatkozással, hogy az alperes a teljesítésre halasztást adott és annak időtartama még nem járt le.

Az első- és a másodfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet.

A Kúria elvi jellegű álláspontja ettől eltérően az volt, hogy az alperes pénzintézet (írásbeli kötelezettségvállaló nyilatkozatában) a felszámolási eljárás eredményétől, mint feltételtől tette függővé a felperesekkel szemben a végrehajtás megindítását, amely egyben a felperesek elleni végrehajtás szempontjából a teljesítés halasztását jelenti. A végrehajtás akkor kezdeményezhető, ha az alperes követelése a felszámolásban nem térül meg teljes mértékben.

Budapest, 2015. június 4.

A Kúria Sajtótitkársága