Tájékoztató a Pfv. IV, 21.135/2017 számú ügyben

Dátum

A Kúria hatályában fenntartotta a Fővárosi Ítélőtábla azon jogerős ítéletét, amely kötelezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát és az Nemzetgazdasági Minisztériumot, mint adatkezelőket arra, hogy közérdekű adatként adják ki a kezelésükben lévő támogatási igazolások másolatát a Transparency International Magyarország Alapítvány részére, amelyekből megállapítható, hogy 2011 és 2016. június 30. között mely gazdálkodó szervezetek, mely támogatási időszakban milyen összegű sportcélú ún. tao-támogatást juttattak pontosan mely sportszervezetek részére. A további folyamatos adatszolgáltatásra irányuló kereseti kérelmet ugyanakkor elutasította – jogszabályi lehetőség hiányában. A Kúria álláspontja szerint a kért adatok kiadása nem tagadható meg adótitokra hivatkozással, mert a szükségesség-arányosság tesztjének alkalmazásával, az érdekek összemérésével arra a következtetésre lehetett jutni, hogy az állami támogatás tényére figyelemmel erősebb az átláthatósághoz, a közérdekű adatok nyilvánossághoz való jog, mint az adótitokhoz való jog. Az igényelt adatok egyértelműen közérdekű adatnak minősülnek, a bíróság pedig jogosult az érdekösszemérés elvégzésére.

Budapest, 2017. október 25.

A Kúria Sajtótitkársága