A Magyar Állam felperes által indított perben az alperes 1981-ben kötött öröklési szerződést az őt kisgyermek korától felnevelő mostohaapjával. Az öröklési szerződésben az örökhagyó úgy nevezte örököséül az alperest, hogy az örökséget az alperes édesanyjának – az ő házastársának – élete végéig haszonélvezeti jog illesse meg. A szerződés az örökös részéről kizárólag olyan tartalmú – gondozási jellegű – kötelezettségvállalást tartalmazott, amit a gyermek szokásosan biztosít a szülőjének. Az örökhagyó a 2009-ben bekövetkezett haláláig nem változtatott a végakaratán.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helytadott annyiban, hogy a következetesen érvényesülő jogértelmezésnek megfelelően a szerződés érvénytelenségét megállapította azért, mert az csak gondozási elemeket tartalmazott. Ehhez kapcsolódóan nem érdektelen annak megjegyzése, hogy a készülő új Ptk. megoldani látszik ezt a helyzetet azzal, hogy a csak gondozási elemeket tartalmazó öröklési szerződést is érvényesnek tekinti.
Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő annak megállapítása végett, hogy a támadott öröklési szerződés érvénytelensége esetén megfelel az írásbeli magánvégrendelet feltételeinek.
Az első- és másodfokú bíróság a viszontkeresetnek helytadott.
A felülvizsgálat tárgya már csak a viszontkereset volt.
A Magyar Állam felperes jogi képviselői a tudományos igényességgel elkészített felülvizsgálati kérelemben azt sérelmezték, hogy az ügyben eljárt bíróságok a végintézkedés különböző fajtái közötti különbségtétel nélkül, a BH 1976.362. számú eseti döntésre hivatkozással „automatikusan” tekintették az érvénytelen öröklési szerződést végrendeletnek, miután arról valóban megállapítható volt, hogy külsőleg az örökhagyótól származik, és halál esetére szóló rendelkezést tartalmaz.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Érvelésünk szerint a Ptk. 655.§ (2) bekezdésének alkalmazásában az örökhagyó az öröklési szerződésben nem csak a szerződésben részt nem vevő, hanem az abban szerződéses örököseként megnevezett személy javára is végrendelkezhet. A végintézkedésnek ez a végrendelkezési tartalma megállapítható erre irányuló kifejezett nyilatkozat (záradék) hiányában is, feltéve, hogy az okirat tartalmát az akarati elv szabályai szerint vizsgálva bebizonyítható, hogy az örökhagyó a vele szerződő felet halála esetére ellenszolgáltatás teljesítése nélkül is örökösévé kívánta tenni.
A Magyar Királyi Kúria és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága ítélkezési gyakorlatának elemzésével mutattunk rá arra, hogy a „mens testatoris” és a „favor testamenti” elve egyaránt irányadó a végintézkedés minden formájára.
Budapest, 2012. március 5.
A Kúria Sajtótitkársága