Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek között 2002. április 15-étől állt fenn határozatlan idejű közszolgálati jogviszony, melynek keretében a felperest jogi végzettséggel rendelkező közbeszerzési biztosként foglalkoztatták főtanácsosi besorolási fokozatban. Munkáját a jogi végzettségű biztosokból és szakmai biztosokból álló K. D.-ben végezte, a munkaköréhez előírt képzettséggel, végzettséggel rendelkezett. Nagy szakmai tapasztalattal, gyakorlattal bírt, munkáját megfelelően látta el, annak elismeréseként többször jutalomban részesült. Az alperes indokolás nélküli felmentéssel 2011. január 18-án egy, február 24-én pedig további két közbeszerzési biztos – köztük a felperes – jogviszonyát szüntette meg a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 17. § (1) bekezdésére hivatkozással. A felperes a felmentés 2011. február 24-én történt közlésekor 58 éves volt, a két másik indokolás nélkül felmentett köztisztviselők közül az egyik 58 éves nő, a másik 36 éves férfi volt.
Az indokolás nélküli felmentésekkel párhuzamosan az alperes 2011. február 15-i határidővel pályázatot hirdetett a K. D. keretén jogi végzettséggel rendelkező közbeszerzési biztos munkakör betöltésére, majd azt később, 2011. október 20-i, illetve december 12-i határidővel megismételte. Az alperes 2011. január 17. és április 22. között négy új közbeszerzési biztost alkalmazott, közülük három fő jogi végzettséggel rendelkezett. Ezen felül a 2010. augusztus 24-étől határozott idejű jogviszonyban foglalkoztatott dr. K. R.-t 2011. július 1-jétől határozatlan időre, ugyancsak közbeszerzési biztos munkakörbe nevezte ki. A határozatlan idejű közszolgálati jogviszonyba került közbeszerzési biztos 1972-ben, az újonnan alkalmazott közbeszerzési biztosok 1980-ban, illetve 1979-ben születtek. A 2011. január 1-jétől 2011. augusztus 31-éig terjedő időszakban az alperesnél a 26 fős közbeszerzési biztosi létszám 28 főre emelkedett.
A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg közszolgálati jogviszonyát, ezért elmaradt illetménye és egyéb juttatása, valamint 12 havi átlagkeresetének megfelelő összegű átalánykártérítés megfizetését igényelte. Keresete indokolásaként előadta, hogy a munkáltató az alkalmazotti létszámot nem csökkentette, hanem növelte, a feladatok is megmaradtak, így rendeltetésellenes joggyakorlással cserélte ki az alkalmazotti állományt. Emellett arra is hivatkozott, hogy az alperes az életkora miatt jogellenesen megkülönböztette, az idősebbek helyére fiatalabbakat vett fel, ezért megsértette az egyenlő bánásmód tilalmát.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2011. február 24-én kelt indokolás nélküli felmentésével jogellenesen szüntette meg a felperes közszolgálati jogviszonyát, így a felperes jogviszonya az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest 22.560.301 forint elmaradt illetmény, valamint 953.926 forint cafetéria juttatás és ezen összegek után járó késedelmi kamat, valamint 1.542.099 forint átalánykártérítés és 160.000 forint perköltség megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes jogviszonya megszűnésének időpontja 2016. május 24-e. Az elmaradt illetmény összegét 24.029.576 forintra és késedelmi kamatára, a cafetéria juttatást 1.016.292 forintra és kamatára, míg az átalánykártérítés mértékét 6.168.396 forintra és az elsőfokú perköltség összegét 308.420 forintra emelte fel, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte az alperest 120.000 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a törvényszék ítéletét hatályában fentartotta.
A Kúria ítélete indokolásában kiemelte, hogy helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, miszerint a felperes felmentésekor alkalmazandó Ktv. 17.§ (1) bekezdése alapján a munkáltatónak a jogviszony felmentéssel történő megszüntetését nem kellett indokolnia, ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkáltatónak valamely intézkedése meghozatala során nem kellett figyelemmel lennie a jogok gyakorlásának és kötelezettségek teljesítésének alapvető szabályaira, be kellett tartania a rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint az egyenlő bánásmód követelményét.
Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy olyan esetben, amikor a munkáltató egy adott munkakörben megfelelő minőségben dolgozó köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát a munkafeladatok változatlan mennyisége mellett megszünteti és ezzel párhuzamosan ugyanerre a munkakörre újabb köztisztviselőt alkalmaz, joggal vetődik fel a rendeltetésellenes joggyakorlás kérdése.
Ugyancsak a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a bizonyítékok helytálló mérlegelésével állapították meg azt, hogy a munkáltató intézkedése az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött. Az Ebktv. 19. § (1) bekezdése nem írja elő az igényérvényesítő (munkavállaló) számára a hátrány és a védett tulajdonság közötti okozati összefüggés bizonyítását, illetve valószínűsítését, a munkáltató kötelezettsége annak bizonyítása, hogy az hiányzik. Az egyenlő bánásmód megsértése esetén érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltató kötelezettsége bizonyítani, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, azaz megtartotta az Ebktv. és az Mt. vonatkozó előírásait, vagy azt nem volt köteles megtartani [4/2017.(XI.28.) KMK vélemény 1. pont az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos munkaügyi perek egyes kérdéseiről]. Kellő alap nélkül állította az alperes felülvizsgálati kérelmében azt, hogy nem volt köteles az úgynevezett „nemleges bizonyításra”. Az alperesnek nem azt kellett volna bizonyítania a perben, hogy nem követett el diszkriminációt, hanem, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, ezt azonban nem tette meg, így ennek következményeit viselnie kell. Nincs jelentősége e körülmény megítélésénél annak, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság felperes által megjelölt másik védendő tulajdonság vonatkozásában nem állapított meg jogsértést.
Budapest, 2018. március 20.
A Kúria Sajtótitkársága