Tájékoztató a Kúria Pfv.VII.21.608/2011. számú ügyében hozott határozatáról

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012. július 9.

Az  ügy felperese egy fedett uszoda kivitelezésére, és a próbaüzemének lefolytatására vállalt kötelezettséget. A munkafeladatot a felperes teljesítette, az őt megillető vállalkozói díjat azonban a megrendelő alperes – arra hivatkozással, hogy a felperes késedelmesen teljesített - maradéktalanul nem fizette meg. A teljesítési késedelemre hivatkozással az alperes viszont-keresetében jelentős összegű késedelmi kötbér megfizetésére is igényt tartott. A felek közötti vállalkozási szerződés tartalmának tisztázása, a felperest terhelő szerződéses kötelezettségek körének meghatározása, és a teljesítési késedelem okainak tisztázása érdekében a bíróság a per során rendkívül nagy terjedelmű bizonyítási eljárást folytatott le. A beszerzett bizonyítékok értékelése alapján pedig úgy foglalt állást, hogy a felperest megilleti az általa követelt vállalkozói díj, az alperes kötbérigényét pedig megalapozatlannak ítélte.

A felülvizsgálati eljárásban a felek között változatlanul vitás volt a vállalkozási szerződés tartalma (az, hogy a szerződésben meghatározott próbaüzem terheléses vagy terhelés nélküli próbaüzem lefolytatását jelentette-e), valamint az, hogy a teljesítési késedelem milyen okból következett be, és a késedelemért a vállalkozó felperes felelősséggel tartozik-e. A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperesnek a kivitelezés befejezését követően terheléses próbaüzemet kellett lefolytatnia. A próbaüzem lefolytatására azonban a szerződésben meghatározott teljesítési határidőn belül nem kerülhetett sor, a megrendelő alperes ugyanis a saját kötelezettségeit nem teljesítette, mivel a termálmedence vízellátásának biztosításához szükséges termál-vezetéket, valamint az uszoda vízelvezető rendszerét nem építette ki. A felperes szerződéses kötelezettségeinek kellő időben történő teljesítését tehát az alperes saját mulasztása gátolta meg. A jogosult késedelme pedig a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja. Ezért a Kúria úgy ítélte meg, hogy az alperes késedelmi kötbérigényének teljesítésére nem kerülhet sor.

Budapest, 2012. július 9.

A Kúria Sajtótitkársága