Tájékoztató a Kúria Pfv.VI. 22.025/2012. számú ügyben hozott határozatáról

Dátum

A 2001-ben indult – kiemelt pertárgyértékű – perben az állami tulajdonban álló felperes cég kérte a korábbi ügyvezetője által a képviseletében az alperessel 1996-ban megkötött bérleti, engedményezési, szolgáltatási, kezelési, üzemeltetési, karbantartási, adásvételi, lízing és használati szerződések érvénytelenségének a megállapítását és az azokból eredő elszámolást. Az alperes az ügyben a támadott szerződések teljesítése illetve az azokból eredő egyéb követelései érvényesítésére 700.000.000 forintot meghaladó viszontkeresetet terjesztett elő.

A jogerős rész-közbenső ítéletet hatályában fenntartva a Kúria – a másodfokú bírósággal értve egyet – arra a következtetésre jutott, hogy a per tárgyát képező szerződések a jó erkölcsbe ütközésük folytán semmisek, a viszontkereset pedig egyetlen tétel kivételével megalapozatlan. A szerteágazó szerződéses konstrukció célja ugyanis az volt, hogy az alperes az állami tulajdonban álló felperes rovására, annak bevételeiből, mindenfajta befektetés, érdemi tevékenység és kockázat nélkül számottevő – több 100.000.000 forintot jelentő – nyereséghez jusson. Ennek érdekében az alperes ügyvezetője a felperes vele baráti viszonyban álló volt ügyvezetőjével összejátszva hozta létre az alperes céget és kötötték meg a felek - a törvényesség látszatát keltve - a perrel érintett szerződéseket.

Budapest, 2013. június 20.

A Kúria Sajtótitkársága