A felperesek egy törvényszéktől egy adott ügytípusra vonatkozó ügyforgalmi adatokat és egy konkrét bíró tevékenységére vonatkozó adatokat igényeltek közérdekű adatként. Az utóbbi körben külön adatok kiadását kérték arról, hogy 2010-től 2012. márciusáig a korábban konkrét ügyükben eljárt bíró hány ügyet tárgyalt és fejezett be, mióta tárgyal megyei elsőfokú, és ezen belül társadalmi szervezet határozatai megtámadását jelentő ügyeket, illetve folyamatban lévő ügyei milyen pertartammal bírnak.
Az alperes peren kívül megadta a 2010. és 2012. között folyamatban volt, társadalmi szervezetek határozata megtámadása iránt indított perek számát. Az elsőfokú bíróság valamennyi további kért adat kiadását elrendelte, azokat közérdekből nyilvános adatnak minősítve, megállapítva azt is, hogy a kiadás megtagadásának nincs jogi alapja.
A jogerős ítélet ezt a döntést megváltoztatta, és kizárólag annak közlésére kötelezte az alperest, hogy a konkrét bíró 2005. június 1. óta tárgyal-e első fokon megyei hatáskörbe tartozó ügyeket. Álláspontja szerint az Infotv. céljával összefüggésben érdekmérlegelést kell végezni: a felperesek adatigényléshez fűződő érdekét (alanyi jogát) össze kell vetni azzal, hogy az alperes számára milyen nehézséggel jár a kért formában nem létező adatok előállítása. A felperesek ugyanis közölték, hogy adatigénylésük célja annak megismerése, hogy az ügyükben eljárt bíró más perekben is „feltűnő buzgalommal” járt-e el.
A felülvizsgálati döntés a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Megállapította: a Ptk. alapelvei a közérdekű adat kiadására irányuló polgári perben is érvényesülnek. Ebből következően ezt az alanyi jogot is csak rendeltetésszerűen lehet gyakorolni. Joggal való visszaélésnek minősül és a Ptk. 5. §-ába ütközik, ha a konkrét ügyüket tárgyaló bíróval keletkezett vélt konfliktusuk miatt, mintegy retorzióként igényelnek rendkívül speciális, és a bíróság tevékenységére vonatkozóan érdemi információval alig szolgáló külön adatokat. Az ilyen motivációjú, személyes érdek által vezérelt joggyakorlás nem felel meg az alanyi jog társadalmi rendeltetésének, az joggal való visszaélésnek minősül. Így a kért további adatok kiadására irányuló kereset elutasítása megalapozott volt.
Budapest, 2013. június 10.
A Kúria Sajtótitkársága