A felperes és az I. r. alperes házassági életközössége 1997. június 30-án szűnt meg és az I. r. alperes 1998. január 21-én 9.000.000 forintért vásárolta meg azt az ingatlant, amelyet később eladott a IV. r. alperesnek, majd „visszabérelte” tőle. Az alapperben a felperes a keresetében – más igények mellett - annak megállapítását kérte, hogy az ingatlan vételárát az I. r. alperes házastársi közös vagyoni forrásból fizette ki. Erre tekintettel kérte az I. és a IV. r. alperesek közötti adásvételi, valamint bérleti szerződés érvénytelenségének, illetve hatálytalanságának megállapítását. és az ingatlan beállítását – az időközben bekövetkezett értékemelkedés figyelembe vételével – a vagyonmérlegbe. Az I. r. alperes következetesen arra hivatkozott, hogy az ingatlan megszerzésére a vételárat és az ingatlan felújításának fedezetét ismerősétől kapta kölcsön, e vonatkozásban az 1998. január 20-i kölcsönszerződést is csatolta.
Az alapperben a bíróságok a kölcsönszerződésből kiindulva az I. r. alperes védekezését elfogadták és a felperes keresetét elutasították. A számos egyéb tulajdoni és elszámolási igényt is tartalmazó pert felülvizsgálat keretében a Legfelsőbb Bíróság is elbírálta.
A felperes az alapperbeli jogerős ítélet ellen perújítási kérelmet terjesztett elő, amelyben új bizonyítékként a kölcsönadónak az alapperben el nem bírált írásbeli nyilatkozatára hivatkozott, amely szerint „nem úgy és nem akkor adott kölcsönt az alperesnek”, mint ahogyan a kölcsönszerződés azt tartalmazza. A bíróságok a perújítási kérelem keretei között érdemben újratárgyalták az ügyet és a korábbi jogerős ítéletet hatályában fenntartották, mert a csatolt okiratot az ismételten kihallgatott tanúk vallomásával összevetve továbbra sem látták aggálytalanul megállapíthatónak a közös vagyoni forrást.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A 2005-ben indult alapper és a perújítási eljárás terjedelmes bizonyítási anyagából – amelynek áttanulmányozása adta az ügy különös munkaigényességét – megállapította, hogy az eljárt bíróságok mérlegelési tevékenységük során helyesen jártak el, amikor az új bizonyítékokat a már elbíráltakkal egybevetve továbbra sem látták bizonyítottnak közös vagyoni érték ráfordítását. Fontos elvi tétel ugyanis, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a közös szerzés vélelme csak a házassági életközösség alatt áll fenn. Az életközösség megszűnése után az egyik házastárs által kötött szerződés esetén azonban ez a vélelem már nem érvényesül, hanem az arra hivatkozó házastársnak konkrétan bizonyítania kell a közös vagyon meglétét és annak felhasználását. Ez pedig a terjedelmes és számos ellentmondást tartalmazó bizonyítás alapján nem állapítható meg.
Budapest, 2013.október 2.
A Kúria Sajtótitkársága