A jogerős ítélet megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnevét, amikor az MTV műsorában tett kijelentésével olyan hamis látszatot keltett, hogy a felperes a valóságot leplező módon meghamisította a Magyar Rádió gazdasági helyzetére vonatkozó adatokat. A jogsértés miatt elégtételadásra és 500.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes felülvizsgálati érvelése szerint a műsorban a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökeként nyilatkozott, ezért a Ptk. 74/C. § (5) bekezdése alapján felelőssége magánszemélyként nem állapítható meg.
A Kúria megállapította, hogy az alperes a Magyar Rádió helyzetével foglalkozó műsorban a közalapítvány kuratóriumának elnökeként vett részt, e minőségében tette meg kijelentéseit. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 53.§ (1) és bekezdése, az 55.§ (1) bekezdése valamint a Ptk. 74/C.§ (5) bekezdése alapján a közalapítvány elnöke által harmadik személynek okozott kárért az alapítvány felelős. Ez azonban kizárólag a Ptk. 84.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvényesített vagyoni és nem vagyoni kárigényre alkalmazható.
Ugyanakkor a Ptk. 75.§ (1) bekezdéséből következően a személyhez fűződő jog megsértésének objektív jogkövetkezményei alól – a törvényben meghatározott eseteket kivéve – senki nem mentesülhet. Az alperes felelőssége a Ptk. 84.§ (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogkövetkezményekért attól függetlenül fennáll, hogy a jogi személy képviseletében járt el.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a nem vagyoni kártérítés tekintetében hatályon kívül helyezte, és a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogsértés megállapítása és az elégtételadás vonatkozásában a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2013. március 6.
A Kúria Sajtótitkársága