Tájékoztató a Kúria Pfv. IV. 20.326/2013. számú ügyben hozott határozatáról

Dátum

A felperes az alperes munkavállalója, köztisztviselője volt, diplomata beosztásban. 2001-ben a korábbi minősítésektől eltérő olyan tartalmú minősítés készült róla, amelyben feladatának ellátására alkalmatlannak minősítették, és amelynek következtében állomáshelyéről visszahívták, ellene fegyelmi eljárást indítottak, majd pedig nyugállományba került. A felperes 2002-től kezdődően munkaügyi és polgári pereket kezdeményezett volt munkáltatója ellen (a munkaügyi perek terjedelmes anyaga a jelen perhez csatolásra került).

A jelen perben a felperes a minősítés megállapításait vitatta, álláspontja szerint az azokban foglaltak súlyosan sértették személyiségi jogait. Keresetében a jogsértés megállapítása mellett 3 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A kereset jogerős teljes elutasítása után a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban széleskörű bizonyítás után a kereset jogalapját kis mértékben megalapozottnak  találta és az alperest 300.000. Ft. nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a Kúria pedig a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta -  a jogerős ítélet helyes indokaira figyelemmel.

Budapest, 2013. november 13.

A Kúria  Sajtótitkársága