A felperesek munkaerő-kölcsönzés keretében gépkocsivezetői munkakörben álltak az alperes alkalmazásában Németországban. Az I. rendű felperes 2013. április 4-étől 9-éig végzett munkát, amelynek során többször kifogásolta a munkakörülményeket, így a továbbiakban nem kívánt dolgozni. Az I. rendű felperest a kifogásait követően egy szállodában helyezték el avval, hogy hazautazásáról gondoskodni fognak. A II. rendű felperes április 9-én hagyott fel a munkavégzéssel, és azt az utasítást kapta, hogy saját gépkocsijával hozza haza az I. rendű felperest is. A felperesek Németországból hazatérve a kölcsönbeadó munkáltatóval a kapcsolatot nem vették fel, munkavégzésre nem jelentkeztek, ilyen irányú szándékukat sem jelezték. Az alperes a felperesek részére postán küldte meg a munkaviszonnyal kapcsolatos igazolásokat avval, hogy az I. rendű felperes jogviszonya 2013. április 1-től április 5-éig, a II. rendű felperes jogviszonya 2013. április 2-től április 9-éig állt fenn. Ezen időtartamra járó munkabérüket elszámolta. A munkáltató mindkét felperes részére egy megállapodás-tervezetet küldött a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, amelyet a felperesek nem írtak alá.
A felperesek keresetükben az alperest elmaradt munkabér, valamint kamatainak megfizetésére kérték kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest a II. rendű felperes részére 170 euró költségtérítés megfizetésére, ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy a kölcsönvevő munkáltató mindkét felperest foglalkoztatta, egyikük sem állította, hogy fuvarfeladat hiányában nem végeztek munkát, a felperesek jogszerűtlen utasítás esetén is kötelesek voltak a munkáltató rendelkezésére állni. A felperesek szóban kinyilvánították, hogy nem kívánnak a továbbiakban munkát végezni és jogviszonyukat sem kívánják fenntartani, továbbá Magyarországra történő visszaérkezésük után sem jelentkeztek munkavégzésre a kölcsönbeadó munkáltatónál, okkal levezethető, hogy munkaviszonyuk felszámolása a részükről történt meg.
A törvényszék ítéletével az elsőfokú ítélet nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Megállapította, hogy a felperesek keresete szerint az eljáró bíróságoknak abban kellett állást foglalni, hogy a felperesek elmaradt munkabér kifizetése iránti igényük hazaérkezésüket követően és munkavégzés hiányában megalapozott volt-e.
A Kúria az alábbi elvi kérdésben döntött:
- A munkavállalót alapbér munkavégzés hiányában abban az esetben illeti meg, ha a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben (állásidő) nem tesz eleget (Mt. 146.§ (1) bekezdése). A felperesek azon mulasztása, hogy nem teremtettek kapcsolatot az alperessel, valamint az a körülmény, hogy a hazaérkezésüket követően munkanélküli ellátást vettek igénybe, illetve más munkáltatónál elhelyezkedtek, kizárja annak megállapíthatóságát, hogy az alperes a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget és ezért a felperesek munkavégzés hiányában is jogosultak díjazásra.
Budapest, 2015. május 18.
A Kúria Sajtótitkársága