Mfv.I.10.126/2014
A megváltozott munkaképességű munkavállaló felperesek az alperes R-ban lévő telephelyén végeztek munkát. Az alperes ügyvezetőjének kezdeményezésére kötötték meg a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodást 2012. május 28-án. A szerződéskor a feleknek az volt a szándéka, hogy 2012. június hónapban az alperes megrendelés hiányában ne foglalkoztassa a felpereseket, azonban július 1-jétől ismét munkaviszonyt létesítsen velük. 2012. június 24-én az alperes közölte a felperesekkel, hogy a továbbiakban nem tud a számukra munkát biztosítani.
A felperesek pontosított keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a megállapodás az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdés alapján semmis, mivel az jogszabály megkerülésével jött létre. Arra ugyanis azért került sor, hogy az alperesnek ne kelljen a rendes felmondáshoz fűződő anyagi jogkövetkezményeket megfizetnie.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek részére személyenként keresetüknek megfelelő összegű végkielégítést, felmondási időre járó átlagkeresetet, valamint ezek után késedelmi kamatot ítélt meg. Ezt meghaladóan (a nem vagyoni kár iránti keresetet) elutasította.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a felperesek keresetét teljes egészében elutasította.
A felperesek felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A Kúria a Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Így csak az volt vizsgálat tárgyává tehető, hogy a felperesek részéről a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése vonatkozásában a megtámadás a munkáltató irányában az Mt. 7. § (3) bekezdés alapján határidőben történt-e.
Új jogalapként a felperesek nem hivatkozhattak a felülvizsgálati eljárásban más, első fokon elő nem adott megtámadási okként arra, hogy őket a jognyilatkozatok megtételére kényszerítették.
A megállapodást az Mt. 7. § (4) bekezdése értelmében akkor kell megtámadottnak tekinteni, ha meghatározott határidőn belül írásban a másik féllel azt közölték. A megtámadás szubjektív határideje az Mt. 7. § (3) bekezdésben előírt 30 nap. Annak megtartottsága akkor állapítható meg, ha ezen időtartamon belül a megtámadást a másik féllel, jelen esetben a munkáltatóval közölték. Ez a peradatok szerint a bíróság részéről történt meg a keresetlevél 2012. október 10-ei közlésével. Ezért helyes a másodfokú bíróság jogi álláspontja, mely szerint a megtámadás jogával a felperesek elkéstek. A bíróság előtti igényérvényesítésre 2012. június 28-án történő keresetlevél benyújtásával került sor, az alperessel történő közlés időpontjában (2012. október 10-én) a felperesek általi megtámadási jog már elévült. A megtámadási határidő elmulasztására tekintettel jogszerűen utasította el a keresetet a másodfokú bíróság (EBH.2010.2247.).
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2015. január 8.
A Kúria Sajtótitkársága