Mfv.I.10.375/2014
A felperes 2000. november 1-jén kötött munkaszerződést az I.r. alperessel, amelyet 2003. december 1-jén módosítottak, vezető jegyvizsgáló munkakörben került alkalmazásra. A felperes 2007. február 28-áig táppénzes állományban volt, a táppénzes időszakának lejártát követően az alperesnél már nem végzett munkát. 2007. február 27-én a munkahelyén megjelent, és Sz.L.K. munkáltatói jogkörgyakorlónak úgy nyilatkozott, hogy felgyógyult. 2007. április 5-én azonban K.K.E. humánpartner tájékoztatta a munkáltatói jogkör gyakorlóját, Sz.L.K-t, hogy a felperesnek csupán a táppénz-jogosultsága járt le 2007. február 28-án, ő maga továbbra is keresőképtelen.
2007. április 11-én az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A rendkívüli felmondás indokolása szerint a munkaviszony megszüntetését az a körülmény tette szükségessé, hogy a felperes a keresőképtelenségét 2007. február 27-én eltitkolta, olyan magatartást tanúsított, amellyel a munkáltatót megtévesztette, és azóta is folyamatosan tévedésben tartja. A munkavégzési és együttműködési kötelezettsége elmulasztása következtében a munkáltató jogszerűtlen intézkedéseket valósított meg.
2007. február 27-én a felperes a munkáltatót azzal kereste fel, hogy a tartós betegségéből felgyógyult, és 2007. március 1-jétől keresőképes. Rögzítették, hogy a felperes több esetben tárgyalt személyesen a munkáltatóval, de egyik alkalommal sem közölte, hogy nem keresőképes. Megtévesztő magatartását folyamatosan fenntartotta.
A felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekintve részben megváltoztatta, és megállapította, hogy az I.r. alperes 2007. április 11-én kelt rendkívüli felmondása jogellenes.
Az alperesek felülvizsgálati kérelme alapos.
Az alperesek alappal hivatkoztak arra, hogy az I.r. alperes az Mt. 96. § (4) bekezdésben foglalt tizenöt napos szubjektív határidőt nem mulasztotta el. A rendkívüli felmondásban az Mt. 3. § (1) bekezdése, 103. § (1) bekezdése c) pontjának a megsértését rótták fel a felperesnek, amely abban nyilvánult meg, hogy a munkáltató a keresőképességét illetően megtévesztette, és tévedésben tartotta.
A szubjektív határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója hitelt érdemlően tudomást szerez az érintett munkavállalói kötelezettségszegésről, annak mértékéről, a vétkesség súlyáról (EH.246., MD.II.201.).
A munkáltatói jogkörgyakorló, Sz.L.K. a csatolt elektronikus levél tanúsága szerint 2007. április 5-én értesült arról, hogy a felperes – korábbi állításával szemben – 2007. február 28-át követően továbbra is keresőképtelen. Azon körülményből, hogy a felperes 2007. március 19-én a táppénzes igazolását a munkáltatói jogkör gyakorlónak átadta – az adott esetben –, nem következik a munkavállalói kötelezettségszegésről való e napon történő tudomásszerzés is.
A rendkívüli felmondás érdemben is jogszerű. 2007. február 27. és március 19. között a felperes az orvosi igazolását a munkáltatónak nem adta le. A peradatok szerint erre március 19-éig négy alkalommal is lehetősége lett volna. A munkáltatói jogkör gyakorlójának azt a tájékoztatást adta, hogy felgyógyult, arról, hogy továbbra is keresőképtelen, nem tett említést. A felperes a keresőképtelenségével kapcsolatban megtévesztette a munkáltatói jogkörgyakorlót, amit a perbeli következetlen előadásai is igazolnak.
Ezért az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés helyes a rendkívüli felmondás jogszerűségéről, mert a felperes az Mt. 3. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt lényeges munkavállalói kötelezettségét jelentős mértékben és szándékos megszegte.
Budapest, 2015. április 16.
A Kúria Sajtótitkársága