Az alperes zár, lakat, vasalat nagykereskedéssel foglalkozó társaság. A felperes 2005. november 7-étől állt az alperesnél munkaviszonyban raktáros-ügyintéző munkakörben. A munkafeladatát képezte a munkáltató központjából az általa vezetett kis teherautóval a megrendelőkhöz zárak, vasalatok, egyéb műszaki áruk kiszállítása. A felperes 2009. június 13-án az alperes gépjárművével balesetet szenvedett, melynek következtében a gépjármű totálkáros lett. A felperes a balesetet követően 2009. június 18-ától 2009. november 9-éig keresőképtelen állományban volt. 2009. november 10-én az alperes foglalkozás-egészségügyi szolgálata a felperest megvizsgálta, és a raktáros-ügyintéző munkakörre azzal véleményezte alkalmasnak, hogy ” Foglalkozásszerűen gépjárművet nem vezethet. A legközelebbi vizsgálat egy év múlva esedékes”. A munkaköri alkalmasság másodfokon történő elbírálását a felek nem kezdeményezték. Az alperes a 2009. december 9-én kelt felmondásával a felperes munkaviszonyát a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 89. § (1) és (2) bekezdés alapján figyelemmel a (3) bekezdésre is megszüntette. A felperes a felmondás jogellenességének megállapítása és ennek jogkövetkezményei iránt 2010. január 13-án keresetet erjesztett elő. Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A felperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként csak anyagi jogi jogszabályokat jelölt meg, és bár tartalmilag hivatkozott a tényállás jogsértő megállapítására, a bizonyítékok nem megfelelő értékelésére, eljárásjogi jogszabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdését nem jelölte meg. Következésképp a felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt a jogerős ítéletben rögzített tényállás, vagyis annak megállapítása, hogy a felperes a munkaideje nagyobb részében áruszállítással foglalkozott a munkaköri feladatainak teljesítése során. Ezen ténymegállapításból következően okszerű következtetést vont le a törvényszék arról, hogy a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot végző orvosnak az Eü.tv. 55. § d) és f) pontja alapján e tekintetben is vizsgálnia kellett a felperes alkalmasságát. A foglalkozás-egészségügyi orvos tanú a vallomásában elmondta, hogy minden körülményre tekintettel hozta meg a döntését. Az orvos azt is megmagyarázta, hogy az alkalmazási korlátozást miként értette: eszerint a hétköznapi életben nem tiltotta el a gépjárművezetéstől a felperest, csak a munkája elvégzése során. A régi Mt. 102. § (2) bekezdés alapján a munkáltató köteles – az erre vonatkozó szabályok megtartásával – az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani. Miután a felperest az elsőfokú munkaköri alkalmassági vélemény alapján a munkáltató a munkavégzés (foglalkoztatás) során rendszeres gépjárművezetést igénylő munkakörben alkalmazta, de az elsőfokú munkaköri alkalmassági vélemény alapján foglalkozásszerűen gépjárművet nem vezethetett, ezért jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyt az Mt. 89. § (2) és (3) bekezdés alapján. A munkáltatóra a munkaköri alkalmassági vélemény kötelező, annak figyelembe vételével kell a munkavállalót foglalkoztatnia. Amennyiben adott munkakörülmények mellett a munkavállaló foglalkoztatása a munkaalkalmassági vélemény alapján nem lehetséges - a munkafeladatok megváltoztatásának, más munkakör felajánlásának kötelezettsége hiányában - egészségügyi alkalmatlanság miatt a munkaviszony felmondható.
Budapest, 2017. november 2.
A Kúria Sajtótitkársága