A pénzügyminiszter, mint a részvényesi jogok gyakorlója 2007. december 5-étől 2012. december 5-éig terjedő határozott időre kinevezte a felperest az M. Zrt. vezérigazgatójává. A peres felek 2008. január 1-jétől 2012. december 5-éig terjedő határozott idejű munkaszerződést kötöttek, ennek alapján a felperes vezérigazgató munkakört látott el. A munkaszerződés szerint vele szemben a munkáltatói jogokat a felmentés és kinevezés kivételével az M. Tanács (NVT) jogosult gyakorolni. A pénzügyminiszter 2009. július 14-én rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását, és az alperes prémiumfizetésre kötelezését kérte. Hivatkozása szerint a munkáltatói intézkedés jogellenes, mivel az nem az arra jogosult munkáltatóijogkör-gyakorlójától származott, a szubjektív határidőt nem tartották be, valamint a rendkívüli felmondás indokolása nem valós és nem okszerű. Az elsőfokú bíróság ítéletével a rendkívüli felmondás jogellenességét állapította meg rögzítve, hogy a munkaviszony az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Végzésének indokolásában elsődlegesen kifejtette, hogy a rendkívüli felmondás nem jogellenes, a munkáltatóijogkör-gyakorlójának szempontjából a pénzügyminiszter jogosult volt a jogviszony megszüntetésére. Ezen túlmenően a másodfokú bíróság végzésében részletes iránymutatást adott az elsőfokú bíróságnak a felperes terhére rótt kötelezettségszegések vizsgálatát illetően. A megismételt eljárás során a felperes a korábbi kereseti követeléseit és álláspontját fenntartotta, ezen túlmenően a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítását is indítványozta. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei tehát a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az erre vonatkozó jogi álláspontját részletesen kifejti, vagyis a jogszabálysértésre való hivatkozását, indokait is ismerteti.[1/2016. (II.15.) PK vélemény 4-6. pont]. Ebből következően csak azon felülvizsgálati érvelés volt érdemben vizsgálandó, amellyel összefüggésben a konkrét jogszabálysértés is megjelölésre került annak alátámasztásaként. A felperes a munkaviszony megkötésével az Mt. hatálya alá került, foglalkoztatására (és a jogviszony megszüntetésére) ezért elsődlegesen az ezen törvényben foglaltak voltak irányadóak. Ezen túlmenően azonban a foglalkoztatással összefüggésben speciális szabályként érvényesültek a Gt., valamint a 2007. évi CVI. törvény (Vtv.) perbeli időben hatályos adott rendelkezései is. A Vtv. 20. § (4) - (5) bekezdése a vezérigazgató vonatkozásában olyan szabályozást tartalmazott, hogy a kinevezés és a felmentés joga a részvényesi jogokat gyakorló minisztert illeti meg. Tekintettel azonban arra, hogy a felek között munkaviszony létesült, az Mt. pedig a „felmentés”, illetve a „kinevezés” fogalmát nem ismeri, így értelemszerűen a munkaviszony létesítésére és megszüntetésére vonatkozó jog illette meg a pénzügyminisztert. A Vtv. 20. § (5) bekezdéséből egyértelműen következnek a fentiek, mivel a törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a „többi” munkáltatói jogot gyakorolja az NVT. Ebből pedig a munkáltatói jogkör gyakorlásának megosztására lehet következtetést levonni. Tekintettel arra, hogy a felperes munkaviszonyban állt, azt az Mt. szabályai szerint az abban meghatározott feltételekkel lehetett megszüntetni. Ezért a rendkívüli felmondás jogával jogszerűen élhetett a pénzügyminiszter, aki munkáltatóijogkör-gyakorló volt a jogviszony megszüntetés körében.
Az ügy érdemét érintően a rendkívüli felmondás indokainak értékelése során a felperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértésként a Pp. 206. §-át, és a Pp. 221. §-át jelölte meg. A Pp. 221. § (1) bekezdés megsértését alaptalanul állította. A bíróságoknak a határozatukat a szükséges mértékben kell megindokolniuk, amelynek körét az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. A másodfokú bíróság rögzítette a tényállást, és az abból figyelembe vett körülményeket, valamint levont következtetéseiről is számot adott. Önmagában az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg amiatt, hogy a levont jogkövetkeztetéssel a fél nem ért egyet. A Pp. 206. §-a alapján történő felülvizsgálat nem eredményezheti a vonatkozó anyagi jogszabályhely megjelölése hiányában a felülvizsgálattal elérni kívánt célt, vagyis a munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerűségének a megállapítását. Az esetleges jogszabálysértő ténymegállapításból ugyanis nem vonható le következtetés arra, hogy a törvényszék a lefolytatott bizonyítás eredményeként miért és mennyiben jutott az Mt. 96. § (1) bekezdés nem megfelelő alkalmazásának megállapítására. A Pp. 206. § (1) bekezdésben szabályozott, a tényállás megállapítása során történő bizonyítékok mérlegelése nem azonos az anyagi jogszabályban, az Mt. 96. § (1) bekezdésben foglalt minősített kötelezettségszegés súlyosságának megállapítása terén végzett mérlegeléssel. Utóbbi alapján vonható le ugyanis következtetés arra, hogy az adott tényállás alapján jogszerű volt-e a munkáltató rendkívüli felmondása, fennálltak-e az Mt. 96. § (1) bekezdésben írt feltételek. Mindebből következően pedig a Kúria a rendkívüli felmondás egyes pontjait érintő felülvizsgálati kérelmet nem vonhatta vizsgálódási körébe.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a hatályon kívül helyezésről rendelkező végzés nem tekinthető olyannak, mint ami a megismételt eljárást a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján a teljes kereseti kérelem tekintetében rendelte el. Nem vitás, hogy a végzés a Pp. 253. § (2) bekezdését tüntette fel, tartalmából azonban egyértelműen megállapítható, hogy a jogszabályhely elírása történt, az helyesen a Pp. 252. § (3) bekezdése volt. A fellebbezésre tekintet nélkül történő hatályon kívül helyezés eseteit a Pp. 252. § (1) - (2) bekezdése felsorolja, jelen esetben azonban ezen indokok egyike sem állt fenn. Ebből következően pedig alaptalan a felperes felülvizsgálati érvelése, amely szerint a megismételt eljárásban a bíróságoknak ismételten valamennyi kereseti igényt és előadást értékelni kellett volna.
Nem volt megállapítható a felperes által állított, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében, valamint a 2005. évi CXXIV. törvény alapján hatályos, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 6. cikkének 1. pontjában foglaltak megsértése, vagyis a független, pártatlan, tisztességes ítélkezés meghiúsulása.
A felperes sérelmezte, hogy az összefoglaló jelentésének benyújtására rövid határidőt kapott, amelyet a bíróság nem is vett figyelembe. A Pp. 2. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróságoknak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse. A fenti jogszabály betartásával az elsőfokú bíróság a felperes részére is biztosított határidőt, amelynek meghosszabbításáról is intézkedett, a felperes azonban ezt sem tartotta be. A bíróságnak a pert ésszerű időn belül kell befejeznie, így nem állapítható meg jogsértés azáltal, hogy a felperes – a rendelkezésre álló határidő alatt nem csatolt – összefoglaló jelentésének bevárása nélkül hozta meg a döntését.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a per főtárgya és az illetékfizetési kötelezettség tekintetében hatályában fenntartotta, a perköltségre vonatkozó rendelkezést részben hatályon kívül helyezte, egyekben az ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2017. március 6.
A Kúria Sajtótitkársága