A felperes a b-i üzletében Cs.K. és T.M.Zs. munkavállalókat rendelésfelvevőként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatta akként, hogy a munkaszerződésükben a napi teljes munkaidőt 12 órára felemelte, majd velük napi 8, heti 40 óra részmunkaidős foglalkoztatásban állapodott meg, a bérezést is ehhez igazítva a minimálbér arányosan leszállított összegében állapította meg. Az elsőfokú hatóság a munkaügyi ellenőrzés eredményeként egybefoglalt határozatot hozott. A határozatban kötelezte a felperest, hogy Cs.K. és T.M.Zs. munkavállalók napi munkaidejét ne emelje fel, amennyiben annak jogszabályi feltételei nem állnak fenn. A 2. számú határozat alapján a munkáltatóval szemben az 1. számú határozat rendelkező részében meghatározott jogsértés miatt a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 7. § (3) – (7) bekezdése alapján 100.000 forint munkaügyi bírságot szabott ki. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes jogelődje másodfokú határozatát az elsőfokú hatóság 1. számú határozat és a 2. számú határozata vonatkozásában az elsőfokú határozat e rendelkezéseire is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria a felülvizsgálati kérelem azon részei alapján bírálhatta felül a jogerős ítéletet, amely az 1/2016. (II.15.) PK véleménynek megfelelt. Az alperes ugyan vitatta a felülvizsgálati kérelmében, hogy a rendelésfelvevő munkavállalók munkaköre készenléti jellegű volt, ebben a körben azonban a tényállás-megállapítás helytelenségét a vonatkozó jogszabályhely [(Pp.) 206. §] megjelölésével nem sérelmezte, így az ítéletben rögzített erre vonatkozó tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó volt. A közigazgatási és munkaügyi bíróság az Mt. 92. § (2) bekezdés a) pontja és a 92. § (5) bekezdés helyes értelmezésével vonta le azon következtetését, hogy a 12 órás teljes napi munkaidőben foglalkoztatottak esetében is van lehetőség a részmunkaidőben történő megállapodásra. A felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél – az első- és a másodfokú eljárás során – nem hivatkozott és a bizonyítékait sem jelölte meg), nem lehet hivatkozni (BH2002.447., BH2002.83.). Az alperes az első-, másodfokú határozatban és az elsőfokú eljárásban sem hivatkozott az Mt. alapelveibe ütköző munkáltatói eljárásra [Mt. 6. § (2) bekezdés, 7. § (1) bekezdés, 12. § (1) bekezdés megsértésére], ezért ezen jogszabálysértésekre hivatkozva nem kérhette a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2017. május 16.
Kúria Sajtótitkársága