A felperes 2008-ban a T. Zrt-vel állt munkaviszonyban, a n-i áruház kereskedelmi igazgatójaként. Az akkori élettársa, P.A. ezen időszakban az alperes alkalmazottjaként a k-i irodát vezette, aki 2008 novemberében felajánlotta a felperesnek a n.országi munkavégzés lehetőségét. Az alperes a felperes tudomására hozta, hogy a német nyelvtudása fejlesztésre szorul, ezért N.országban nyelvtanfolyamon is részt kell vennie, amelynek költségeit az alperes viseli. A nyelvtanfolyam elvégzésééig a felperes 4 órában kerül alkalmazásra minimálbér és 500 euró javadalmazás ellenében. A felperes ezt követően a korábbi munkaviszonyát felmondással megszüntette. A felek közti munkaszerződés aláírására 2009 január elején került sor, a munkaszerződés szerint a felperes ügyintéző munkakört töltött be változó munkavégzési helyen. A munkáltató tájékoztatta a felperest arról is, hogy devizaellátmány nem jár a munkavállaló szabadságának időtartamára, igazolatlan hiányzás esetén, fizetés nélküli szabadság időtartamára, a munkavállaló hazautazása esetén a belföldön töltött időre, és az utazás napjára. A felperes az élettársával együtt 2011. június 2-án utazott haza Magyarországra, pénteken megjelentek a b-i irodában, ahol az ügyvezető és az irodavezető közölte velük a belföldi munkavégzés szükségességét. A felperes 2011. június 14-én kelt levelében tájékoztatta az alperes képviselőjét, hogy a június 3-ai egyeztetésen a munkavégzés helyét a munkáltató a Mt. és a tényleges munkaszerződés rendelkezéseivel ellentétesen határozta meg, és kérte az ügyvezetőt a jogszabályoknak megfelelő foglalkoztatásra. A felek között 2011. június 24-én személyes találkozóra került sor, ahol megegyezés nem született, ezért a felperes ezen a napon átadta a rendkívüli felmondását. A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a rendkívüli felmondása jogszerűen történt. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondással jogszerűen szüntette meg a jogviszonyát. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Az eljárási szabálysértésre (jelen esetben a Pp. 206. §-ára) alapított felülvizsgálati kérelem nem eredményezheti annak megalapozottságát, mivel ha az eljárási szabálysértés megállapítható, abból még nem vonható le következtetés az anyagi jogszabályhely megjelölése hiányában arra, hogy ennek megsértése is megvalósult. A megsértett anyagi jogszabályhely megjelölése nélkül a hivatkozott jogszabálysértés tartalmi körülírása és arra vonatkozó jogi álláspont kifejtése mellett sem alapos a felülvizsgálati kérelem a Pp. 272. § (2) bekezdése alapján. Mindebből következően a felülvizsgálati kérelemnek csak azon hivatkozásai voltak értékelhetőek, amelyek a fenti előírásoknak megfelelnek.
A bíróságok a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékok bizonyító erejét a maguk összességében értékelik, és a per összes releváns körülményére figyelemmel – meggyőződésük szerint – bírálják el mérlegelve, hogy az egyes bizonyítékok közötti ellentét miként oldható fel [bizonyítékok szabad mérlegelésének elve; Pp. 206. § 1]. E mérlegelés legfőbb korlátja a bíróság indokolási kötelezettsége [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Az ítélet indokolásából ugyanis világosan ki kell tűnni, hogy a bizonyítékok mérlegelése során melyek voltak azok a körülmények, amelyeket a bíróság irányadónak tekintett. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, újabb egybevetésére nincs jogi lehetőség, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves, vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (BH2012.173., Mfv.I.10.566/2016.). Jelen esetben a bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során alapvetően téves megállapításra nem jutottak, azokat helytállóan értékelték, és felülmérlegelésre nem volt mód.
A felperes alaptalanul hivatkozott a túlmunkavégzéssel összefüggésben a Pp. 163. § (2) bekezdésében foglaltakra, mivel az alperes részéről elismerés az eljárás során ezen felperesi kereseti kérelemmel összefüggésben nem történt, ilyet pontosan maga sem jelölt meg. A felperes viszontkereset elutasítását a Pp. 164. §-ára hivatkozással kérte, e körben azonban anyagi jogi jogszabálysértést ugyancsak nem jelölt meg. Azon érvelése, hogy a bizonyítás az alperest terhelte alapos, de a munkáltató számlákkal igazolta az általa állított hazautazások tényét, aminek ellenkezőjét a felperesnek kellett volna igazolnia. Ennek nem tett eleget, nem is valószínűsített olyan időpontot vagy alkalmat, amikor a Magyarországra való hazautazás helyett n.országi tartózkodást választott. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, egyebekben hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
Budapest, 2017. július 3.
A Kúria Sajtótitkársága