Tájékoztató a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírált Mfv.I.10.588/2015. számú ügyről határozott idejű munkaviszony megszüntetése tárgyában

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2016. június 30.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2011. február 21-étől állt az alperes alkalmazásában határozott idejű munkaszerződéssel, amelyet több alkalommal meghosszabbítottak. Az utolsó, 2014. július 31-én kelt munkaszerződés a munkaviszony fennállását 2014. szeptember 30-áig állapította meg.

Az alperes a felperessel 2014. szeptember 16-án közölte, hogy a határozott idejű munkaszerződése 2014. szeptember 30-án lejárt, ezen időpontot követően a munkaszerződést nem áll módjában meghosszabbítani. A felperes a munkaviszony fennállása alatt több alkalommal – utoljára 2014 márciusában a teherbeesését követően – kérte az alperestől határozatlan idejű munkaviszony létesítését, amelytől ő elzárkózott. A felperes a keresetében 3.000.000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Ezen túlmenően a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) 82. § (4) bekezdése alapján átalánykártérítés megfizetését igényelte, valamint az Mt. 82. §-ának (3) bekezdése szerinti végkielégítés megtérítését. Az elsőfokú bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 525.000 forint kompenzációs átalányt, valamint 330.000 forint végkielégítést. Sérelemdíj címén 1.500.000 forint megfizetésére kötelezte az alperest kamataival együtt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette. Fellebbezett részét részben megváltoztatta, és az alperes által a felperesnek fizetendő sérelemdíj összegét 800.000 forintra és ennek kamatára leszállította.

A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott, míg az alperesé megalapozatlan.

Az alperes helyesen utalt arra, hogy a törvény [Mt. 79. § (4)] nem határozza meg pontosan, mi tekintendő munkáltatói jogos érdeknek, ezért annak megállapítása a körülmények részletes vizsgálata mellett lehetséges. Ennek pedig a bíróságok eleget tettek, és a rendelkezésre álló bizonyítékokból helytálló következtetésre jutottak (Pp. 206. §). Az az előadás, hogy a munkáltató a határozott időre létesített munkaszerződésekkel a munkavállalókat jobb teljesítményre kívánta ösztönözni, a törvényben megfogalmazott jogos érdeknek nem tekinthető. A bíróságok helyesen utaltak az Mt. 79. § (4) bekezdésével összefüggésben kialakult bírói gyakorlatra, amely szerint amennyiben a határozott idejű munkaszerződés-kötés annak többszöri meghosszabbítása a munkáltató részéről törvényes érdek nélkül történt, a határozott időre szóló szerződés érvénytelen (EBH 1999.133.). Mivel a felperes jogviszonyának megszüntetése nem a törvényben előírt módon történt, a bíróságok az alperest jogszerűen kötelezték a jogkövetkezmények megfizetésére.

Az eljáró bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes Alaptörvényben is védett személyiségi jogát sértette. Az alperes megsértette a felperes esetében a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, valamint a várandósságára, illetve anyaságára tekintettel sérült az egyenlő bánásmód követelménye is (Mt. 12. §).

A 40 év felett gyermeket vállaló felperes egzisztenciálisan bizonytalan helyzetbe került, a munkaerő piacon a lehetőségei jelentősen beszűkültek, és a jogsértés akkor is megállapítható, ha az igénybe vett társadalombiztosítási ellátásokra tekintettel adott időszakra nézve vagyoni hátrány nem érte.

A jogsértés súlyára tekintettel – a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján – az elsőfokú bíróság állapította meg helytállóan 1.500.000 forintban a sérelemdíj összegét, amely alkalmas lehet kompenzálásra azzal, hogy az alperest kamatfizetési kötelezettség is terheli.

Budapest, 2016. június 30.

A Kúria Sajtótitkársága