A felperes 2000. augusztus 7-étől állt az alperes alkalmazásában darukormányos munkakörben. Munkaviszonyát az alperes 2014. július 17-én kelt azonnali hatályú felmondással szüntette meg. Ennek indokolása szerint a felperes 2014. július 9-én délutános műszakban dolgozott, amikor a munkáltató a munkavégzés ellenőrzése során megállapította, hogy 18 óra 25 perckor B.G. munkatársával a vonszolóhelyiségben kártyázott. Meghallgatása során elismerte, hogy nem végzett munkát, eljárását azzal indokolta, hogy ez a tevékenysége nem ment a munka rovására, adott időben más vagonok kirakodása miatt nem tudott daruzási feladatot ellátni. A felperes a keresetében annak kimondását kérte, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a jogviszonyát. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség viselésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes 2014. július 17-én kelt intézkedése jogellenessége folytán kötelezte az alperest 499.555 forint végkielégítés, valamint 998.910 forint kártérítés megfizetésére, ezt meghaladóan a sérelemdíj fizetésére vonatkozó kereseti kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az alperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítését követően helytállóan fejtette ki, hogy az ellenőrzés időpontjában a felperes ún. munkaközi szünetet vett igénybe, ami az alperes által sem vitatottan jogszerűen történhetett. A másodfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a munkáltató adott esetben megtilthatja a munkavállalónak a pihenőidőben történő kártyázást a munkahelyen, ezt azonban egyértelműen a tudomására kell hozni, és elvárását következetesen végre kell hajtatnia. Az alperes állította, hogy 2013 január elején kitűztek egy írásbeli tájékoztatót, amely a kártyázást megtiltotta, az azonban ítéleti bizonyossággal nem állapítható meg, hogy az abban foglaltakat minden munkavállaló, köztük a felperes is megismerhette (Pp. 164. §). Nem bizonyított, hogy a tiltást tartalmazó felhívás mennyi ideig volt kitűzve, és a perbeli időszakban az még hatályos volt-e. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra is, hogy valamely magatartástól való kifejezett tiltás esetén a munkavállalókkal közölni kell az előírás megsértése esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket is. Jelen esetben azonban ilyen nem volt megállapítható.
A munkahelyen kifüggesztett írásbeli tájékoztatásban foglaltakra a munkáltató akkor hivatkozhat utasításként, ha az abban foglaltakat bizonyítottan mindenki megismerhette, az egyértelmű eligazítást adott a követendő magatartásról, a munkáltató pedig következetesen elvárta az előírások betartását [Mt. 18. § (2) bekezdés]. Amennyiben mindezt a munkáltató bizonyítani nem tudja, a tájékoztatásban foglaltak betartásának elmaradására azonnali hatályú felmondást alapítani nem lehet [Mt. 78. § (1) bekezdés].
Budapest, 2016. december 8.
A Kúria Sajtótitkársága