Az alperes 1991. január 28-ától állt a felperes, illetve jogelődje alkalmazásában számítástechnikai munkatárs munkakörben. A felperes és az I. Zrt. 2010. július 20-án szakmai egyeztetést tartott ezen cég irodájában. Előző napon a felperes részéről a megbeszélésen résztvevő munkavállalók egyeztettek arról, hogy a tárgyalásokat lényegretörően fogják lebonyolítani. A felperes munkáltatót a megbeszélésen F.A. osztályvezető, Cs.Sz., Zs.A., valamint az alperes, a partnercéget pedig S.G, W.Z. és J.É. képviselték. A tárgyaláson az alperes az előre egyeztetettekkel ellentétesen szólt hozzá, ezért az osztályvezető megkérte őt, hogy az oda nem tartozó kérdéseket ne feszegesse, hanem írja fel. Az alperes az utasításra nem reagált, amire F.A. megkérdezte tőle, hogy van-e nála toll vagy adjon. Az alperes erre azt válaszolta, hogy „akkor meg sem szólalok”. Az osztályvezető ezt követően arra utasította, hogy menjen vissza a munkahelyére, amely felszólításnak az alperes eleget tett. Az alperes 2010. július 20-án kelt, és július 31-én közölt rendkívüli felmondásával munkaviszonyát megszüntette azzal az indokkal, hogy „Rendkívüli felmondásom oka a mai napon történt becsület és szakmai hitelt sértő vezetői magatartás. A saját kollégák és külső partnerünk előtti példátlan megalázás olyan munkahelyi helyzetet teremtett, amely a továbbiakban tarthatatlan számomra, és így ellehetetlenítette a további munkavégzést.” A felperes a keresetében a munkavállalói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását, és az alperesre irányadó felmondási időre járó átlagkereset megfizetésére kötelezését kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletet fellebbezett részében megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem megalapozott. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint rendkívüli felmondás indokolása is történhet összefoglalóan (MD.II.262.). E követelménynek megfelel az intézkedés, ha ebből mindazok a tények és körülmények megállapíthatóak, amelyeken a jognyilatkozat alapul (BH2004.203.). Jelen esetben a másodfokú bíróság a bizonyítékokat, különös tekintettel a tanúvallomásokat helytállóan értékelte, ennek során törvénysértés nélkül tulajdonított kiemelt jelentőséget azon tanúk előadásának, akik a konfliktusban nem voltak érintettek, és így elfogulatlannak voltak tekinthetőek. W.Z. határozottan emlékezett a történtekre, állította, hogy „nem vezetőhöz méltó módon viselkedett F. úr”. S.G. tanú is úgy nyilatkozott, hogy „emelt hangon adott F. úr utasítást, ez nem fér bele szerintem a főnöki utasítás kategóriájába”. Téves az a felülvizsgálati hivatkozás, hogy a munkajogi alá-fölérendeltségű rendszerben ez a felettesi magatartás megengedett lenne, hiszen az Mt. 103. §-ának (1) bekezdés c) pontja egyértelműen azt rögzíti, hogy a munkavállaló köteles a munkatársaival együttműködni és munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodását vagy helytelen megítélését ne idézze elő. Ez az elvárt magatartás pedig a vezetőre is irányadó. A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az osztályvezető eljárása, stílusa, hangneme alkalmas lehetett arra, hogy az alperesben a megalázottság érzését keltse, olyan személyek jelenlétében távolították el a megbeszélés helyszínéről, akikkel a továbbiakban is szakmai kapcsolatot kellett tartania. Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy az alperes rendkívüli felmondása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, az nem volt jogellenes, így a felperes keresete megalapozatlan volt.
Budapest, 2016. november 21.
A Kúria Sajtótitkársága