A felperes 1994. augusztus 1-jétől állt jogviszonyban az alperes jogelődjénél, a K-nál. Főmunkatársként látta el tevékenységét a B. Főosztályon.
Az alperes jogelődje 2011. május 23-án a kormánytisztviselői jogviszonyát indokolás nélkül megszüntette. A felperes többször módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a kormánytisztviselői jogviszonyát jogellenesen, rendeltetésellenesen, diszkriminatív módon szüntette meg, erre figyelemmel a jogviszony helyreállítását és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását, valamint elmaradt illetményét és egyéb járandóságait kérte kamataival együtt. Hivatkozása szerint felmondási tilalom alatt állt szakszervezeti választott tisztségére tekintettel. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2011. május 23-án kelt felmentésével jogellenesen szüntette meg a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. A jogerős ítélettel szemben mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, míg az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint megalapozott.
A k-i dolgozók önálló szakszervezetének (KMDSZ) 1989. december 4-én kelt Alapszabálya (Alapszabály I.) 5. fejezet 6/a) pontja szerint „A csoport vezetője a tagok által nyílt jelöléssel és nyílt szavazással 2 éves mandátummal megválasztott szakszervezeti képviselő”. Az 5. fejezet 1/j) pontja szerint a választmány tagjai egyebek mellett a szakszervezeti csoport képviselői, az m) pont szerint pedig a választmány tagjainak mandátuma 2 év. A felperest 2007. szeptember 1-jén szakszervezeti csoport képviselőjének választották, amely – az Alapszabály szerint – választmányi tagságot is jelentett ugyancsak 2 éves időtartamra. A felperes szakszervezeti képviselői mandátumának lejárta előtt, 2009. június 29-én az Alapszabály módosult, és megalkotásra került az ún. Alapszabály II. Ennek 4. fejezete 1.1. pontja szerint a munkahelyi szakszervezeti csoportok maguk választják meg vezetőjüket. Az 1.2. pont szerint pedig a KMDSZ választmánya mint testület tagjait a KMDSZ aktív és nyugdíjas tagjaiból álló küldöttek választják. A II. fejezet 6. pontja szerint a szakszervezeti csoport képviselője lehet egyben választmányi tag. A fenti rendelkezések értelmezésével az a következtetés vonható le, hogy az Alapszabály módosítás alapján a szakszervezeti csoportvezetőket választani kell, ezen tisztség nem jelent automatikusan választmányi taggá válást, és megszűnt a mandátum 2 éves időbeli korlátja. Mindezzel összhangban helyesen utalt az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 28. §-ában foglaltakkal összefüggésben arra, hogy a védelem csak a választott szakszervezeti tisztségviselő esetében alkalmazható. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az volt megállapítható, hogy a felperest 2007. szeptember 1-jén 2 éves időtartamra választották meg szakszervezeti csoport képviselőjének, így a mandátuma 2009. augusztus 31-ével lejárt. Az Alapszabály II. nem tartalmazott átmeneti rendelkezést, nem rögzítette, hogy azon szakszervezeti tisztségviselőknek hogyan alakul a mandátuma, akik a korábbi Alapszabálynak megfelelően kerültek megválasztásra határozott időre. A felperes maga sem állította, hogy a 2 éves időtartam lejártát követően újra választották volna. Mindebből pedig arra vonható le következtetés, hogy a felperes mandátuma lejárt, újraválasztására nem került sor sem szakszervezeti csoportvezető, sem választmányi tagként, az Mt. 28. §-a pedig kizárólag a választott szakszervezeti tisztségviselőt részesíti védelemben. Az Alapszabály a szakszervezet autonómiájának megjelenítése, az abban rögzítettek nem értelmezhetőek szerződésként. Mindebből következően pedig nem bizonyította a felperes, hogy szakszervezeti tisztségviselő lett volna. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság vont le helytálló következtetést arról, hogy a felperes a felmentés idején nem volt választott szakszervezeti tisztségviselő, így emiatt nem illeti meg munkajogi védelem.
A felperes jogviszonyát az alperes 2011. május 23-án kelt felmentésével a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján indokolás nélkül szüntette meg. Mivel ezen jogszabályt a 8/2011. (II.18.) AB határozat 2011. május 31-ei hatállyal semmisítette meg, az alperesi intézkedés ezen okból jogszerű volt. A felperes azonban rendeltetésellenességre hivatkozott, és B.I. államtitkár is a munkáltatónál létrejött „feszült helyzetet” jelölte meg a jogviszony megszüntetés indokául. A rendelkezésre álló bizonyítékok, a meghallgatott tanúk vallomása alapján az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen, hogy a felmentés során azért esett a felperesre a választás, mert nem volt hajlandó elfogadni a közigazgatási államtitkár által kialakított álláspontot. Bizonyításra került, hogy nem a felperes szakmai véleménykülönbsége, hanem az ezt érvényre juttatni kívánó, megengedhetetlen magatartása volt a jogviszony megszüntetés indoka. L.A. tanúvallomása szerint „A felperes a nálam történt megbeszélésen közölte, hogy ő nem hajlandó átírni ezt a tervezetet, nem ért egyet azzal a véleménnyel, amelyet az államtitkár úr megfogalmazott. A felperes vezetője próbálta a felperest nyugtatni, mondta neki, hogy itt már a javaslattételi szakaszon túl vagyunk. Egy elég durva hangvételű beszélgetés volt ez, a felperes nagyon csúnyán viselkedett a közvetlen főnökével, a főosztályvezető úrral.” A kifejtettek alapján tehát az sem volt megállapítható, hogy az alperes a jogviszony megszüntetése során a rendeltetésellenes joggyakorlást megvalósította volna, a felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére ezt nem tudta igazolni. Ebből következően pedig a Kttv. 193. § (2) bekezdésének alkalmazásával összefüggően előterjesztett felülvizsgálati érvelés nem volt vizsgálandó.
Budapest, 2016. november 21.
A Kúria Sajtótitkársága