A felperes 1975. szeptember 15-étől állt az alperes jogelődjénél és az alperesnél alkalmazásban. A felperes a M.K. szervezeti egységben dolgozott, melynek vezetője A.Z. minőségügyi igazgató volt, aki 2014. novemberében a kitűzött létszámracionalizálás megtervezésekor a felperest jelölte meg olyan munkavállalóként, akinek a munkáját hiányolni tudja. Az alperes 2014. december 17-én közölt felmondással 11 másik munkavállaló mellett a felperes munkaviszonyát is megszüntette. Egyedül a felperes volt védett korú, mely körülményről az alperesnek tudomása volt. A felmondás indokolása szerint az alperes a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése érdekében döntést hozott A felmondás a felperes védett korával összefüggésben személyre szabott nyilatkozatot nem tartalmazott. Az átadott okirat a munkaviszony megszüntetésének indokolásán túlmenően a felmondási tilalmakra vonatkozó sablonnyilatkozatokat tartalmazott. Ezek között szerepelt az is, hogy „a rám irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt több, mint 5 év elteltével töltöm be”.A felperes a felmondás közlésekor jelezte, hogy védett korban van. A jelenlévő HR dolgozó közölte a felperessel, hogy húzza alá a rá leginkább vonatkozó részt. A felperes a fenti nyilatkozatot húzta alá, és emellett feltüntette a születési dátumát. A felperes még két napot dolgozott az alperesnél, a 90 napos felmondási idő még fennmaradó részére mentesítették a munkavégzés alól. Munkaviszonya 2015. március 17-én szűnt meg. A felperes munkaköri feladatait szétosztották a továbbra is ott dolgozó munkavállalók között. A felperes keresete a munkaviszony jogellenes megszüntetése következtében elmaradt munkabér, cafeteria juttatás, 40 éves jubileumi jutalom és 500.000 forint sérelemdíj megfizetésére irányult. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítélet helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetének helytadó döntés meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül. A Pp. 272. §-ának (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek akkor tesz eleget a fél, ha a felülvizsgálati kérelemben egyrészt megjelöli konkrétan a megsértett jogszabályhelyet, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést is tartalmilag körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fenti tartalmi követelményekkel [1/2016. (II.15.) PK vélemény]. A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a keresetének helyt adó döntés meghozatalára irányult, ugyanakkor a sérelemdíj elutasításáról hozott jogerős ítéleti rendelkezés vonatkozásában jogi érvelést a felülvizsgálati kérelem nem tartalmazott, ezért ezt a rendelkezést a Kúria nem vizsgálhatta felül. A felperes alaptalanul állította az Mt. 64. § (2) bekezdés rendelkezéseinek, valamint ezzel összefüggésben a Pp. 3. § (3) bekezdése előírásainak a megsértését. Az eljáró bíróságok az MK.95. számú állásfoglalás alapján kialakított bírói gyakorlatnak megfelelően állapították meg, hogy a felmondásban foglalt összefoglaló módon megjelölt indok világos, az a munkáltatónál végrehajtott folyamat átszervezésre, munkakörök megszűnésére hivatkozik, amely a felperes munkakörét is érintette. Az Mt. 64. § (2) bekezdés alapján – figyelemmel a Pp. 3. § (3) bekezdésére is – az Mt. 66. § (2) bekezdésben foglalt felmondási okcsoportok között szereplő működési körben jelentkező munkakörmegszűnést mint átszervezési indokot megjelölő felmondási ok valóságát a perben alperesnek kellett bizonyítania. Tanúvallomások által igazolt, hogy a felperes munkaköre az alperesnél megszűnt. Ezt a munkakört a felmondást követően nem töltötték be. A felperes munkakörének megszűnéséből mint valós felmondási okból pedig okszerűen következik a munkaviszonya megszüntetése. A felmondási ok összefoglaló módon történő megjelölésének lehetőségéből következően nem szükséges, hogy a munkáltató részletezze az átszervezési folyamatot időrendben és megvalósulási módjában. A reá háruló bizonyítási teher folytán [Mt. 64. § (2) bekezdés] ezt a perben bizonyíthatta, melyre vonatkozóan a bizonyítási eszközöket szabadon felajánlhatta a Pp. 3. § (5) bekezdésében foglalt szabad bizonyítási elv alapján. Ezért a törvényszék jogszabálysértés nélkül foglalt állást arról, hogy okirati bizonyítékok hiányában is volt lehetősége az alperesnek, hogy tanúvallomásokkal igazolja a felmondás valóságát, illetve az állásfelajánlási kötelezettség teljesítését. A felperes a perben nem igazolta az alperes által csatolt belső utasítások, SzMSz rendelkezéseivel szemben, hogy a munkaköre megszüntetése engedélyköteles volt, a felperes pedig a perben maga is elismerte, hogy a feladatait ellátják. A bírói gyakorlat szerint az átszervezésnek a felmondás közlésekor nem kell befejezettnek lennie. A rendes felmondás való és okszerű indokának a felmondás közlésekor kell fennállnia. Ha a munkáltató a felmondás indokát egy folyamat részeként jelöli meg, nem szükséges a folyamat befejezettsége a jogszerűségének megállapításához (BH2000.225.). Az átszervezés fogalmán pedig nem kizárólag a szervezeti felépítést érintő változtatást, hanem a korábbi munkaköri feladatelosztás megváltoztatását is érteni kell (BH1998.508.). A bizonyított átszervezés a munkáltató felmondása jogszerű indokának minősül attól függetlenül, hogy a döntés alapján a szervezeti változásokat mikor foglalták írásba (BH 2004.432.).Az eljáró bíróságok helytállóan foglaltak állást arról, hogy az a körülmény, miszerint az alperes nem szerezte be a munkakör megszüntetéséhez esetleg szükséges engedélyt, az ő működésének jogszerűségét érintő kérdés, a felmondás valóságát és okszerűségét, ebből következően annak jogszerűségét nem érinti. A felperes megalapozatlanul hivatkozott az Mt. 66. § (5) bekezdése, és ezzel összefüggésben az Mt. 6. § (4) bekezdése, továbbá a törvényszék részéről a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, valamint a 3. § (3) bekezdése megsértésére. A felperessel közölt felmondás nem utal valóban a védett korára, ez a körülmény azonban az erre vonatkozó figyelemfelhívás, tájékoztatás nélkül is fennálló objektív korlátja a munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondásának [Mt. 66. § (5) bekezdés]. A törvényszék helyesen foglalt állást arról, hogy ezen rendelkezés nem bővíti az Mt. 66. § (2) bekezdésben szereplő felmondási okcsoportokat, következésképp ha a felmondásban erre vonatkozóan még utalás sincs, az nem teszi a felmondás indokolását önmagában emiatt jogellenessé. Ezért alaptalan a felülvizsgálati kérelemben a Pp. 252. § (3) bekezdés és 253. § (2) bekezdés megsértésére hivatkozás. A munkáltató a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló munkaviszonyát az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül akkor szüntetheti meg a munkáltató működésével összefüggő okból (átszervezés), ha nincs a munkáltatónál a felmondáskor érvényes munkaszerződésben meghatározott munkahelyen a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, vagy gyakorlatnak megfelelő betöltetlen munkakör (EBH2016.M.29.).Az Mt. 66.§ (5) bekezdés alapján az alperes a perben bizonyíthatta, hogy – a felmondásban való hivatkozás hiányában is – a felperes munkaköréhez szükséges képzettségnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakörrel nem rendelkezett. A felperes felülvizsgálati érvelése, miszerint a képzettségének, végzettségének megfelelő másik munkakört kellett volna felajánlani a részére, a fentiekre tekintettel megalapozatlan. A felperes ugyanis az okirat 2017. február 23-ai becsatolásakor a felmondási idejét a munkavégzés alól felmentve töltötte (2017. március 17-éig), következésképp passzív állományban volt. Az alperes a 3. és 13. sorszámú iratokkal ( köztük munkaköri leírások) és a tanuk vallomásával (11.sorszámú jegyzőkönyv) igazolta, hogy a felperesnek az általa hivatkozott, betöltött munkakört miért nem tudták felajánlani. Mindkét munkakör betöltéséhez többek között felsőfokú végzettség volt szükséges a 13. sorszám alatt csatolt munkaköri leírások szerint, amely a felperes által betöltött munkakörhöz nem volt követelmény. A felperes megalapozatlanul sérelmezte a tanúk vallomásainak törvényszék általi értékelését. Azok összevetéséből a törvényszék jogszerűen vonta le az átszervezés elhatározásának időpontjára, annak a felperes munkakörét érintő voltára vonatkozó következtetéseit. A felperes megalapozatlanul állította, hogy az alperes intézkedése a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközött. A törvényszék ezen következtetése a felperes által hivatkozott Alkotmánybírósági határozatok tükrében és az Alaptörvény 28. cikkében foglalt jogértelmezés alapján sem jogsértő. A törvényszék helytálló következtetést vont le arról, hogy az egyenlő bánásmód megsértése esetén érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltató bizonyíthatta, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, tehát nem valósult meg a diszkrimináció (EBH2015.M.24.).Ennek alapján helytállóan állapították meg a bíróságok, hogy a felperes által megjelölt J.I. védett kora ellenére nem volt a felperessel összehasonlítható helyzetben, mert az ő munkaviszonya megszüntetéséről a felek közösen, és a felperest érintő átszervezést jóval megelőzően döntöttek. A felperes által a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott rendeltetésellenes joggyakorlást megalapozó körülményekkel (munkavégzés nélkül a munkaviszony fenntartása, a végkielégítés fizetése) a Kúria az anyagi jogszabályhely megjelölése [Mt. 7. § (1) bekezdés] hiányában nem foglalkozhatott. Megalapozatlanul állította a felperes, hogy a vele egyidejűleg elküldött, de nem védett korú munkavállalókkal egyformán kezelte őt az alperes. A munkaviszonyukat ugyan vele egyszerre felmondással szüntette meg, de a felperes esetében az irányadó felmondási korlátozásról szóló jogszabályi rendelkezés [Mt. 66. § (5) bekezdés] előírásainak is megfelelt az intézkedése. A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Budapest, 2018. március 6.
A Kúria Sajtótitkársága