A felperes kormánytisztviselői jogviszonyát az alperes a 2011. április 1-jén közölt felmentéssel indokolás nélkül a 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján megszüntette.
A felperes a keresetében a felmentés jogellenessége és külön jogcímként rendeltetésellenessége miatt annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél fennállt jogviszonya a jogellenességet kimondó ítélet jogerőre emelkedésével szűnjön meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. A közbenső ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az alperes felülvizsgálati kérelme megalapozott, míg a felperesé nem megalapozott.
Az Európai Unió Bírósága a C-332/13. számú ügyben meghozott határozatával megállapította, hogy a kormánytisztviselői jogviszonyra vonatkozó szabályozással Magyarország nem az Unió jogát hajtotta végre. Ebből következően a törvényszék tévesen indokolta a döntését – közvetve – azzal, hogy az alperes azáltal, hogy nem bizonyította a felperes elbocsátásnak (helyesen: felmentésének) indokát, megsértette az Alapjogi Charta 30. cikkét, ezáltal pedig a Szociális Charta 24. cikkét. Ebből következően a felperesnek az Alapszerződésekkel, és az Alapjogi Chartával kapcsolatos érvelése is téves, míg az alperes helyesen adta elő, az Alapjogi Charta az ügyben nem alkalmazható.
Az alperes jogszabálysértés nélkül alkalmazhatta a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontját, tehát a felmentés közlésekor a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát indokolás nélkül megszüntethette. Anyagi jogi szabály – Alkotmánybíróság által is elbírált – alkalmazása jogszerűtlenségét nem alapozhatja meg egy általános jellegű eljárásjogi szabály előírása, mivel ez utóbbi nyilvánvalóan az anyagi jogi szabály alapulvételével érvényesülhet. A törvényszék ezzel ellentétes érvelése tehát a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontjába ütközik, erre a jogszabálysértésre az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott. A felmentés jogellenességét tehát az indokolás hiánya nem alapozza meg.
M.K. tanú előadásából – miként erre a törvényszék és az alperes is helyesen hivatkozott – nem állapítható meg, hogy a tanút a felperes felmentésénél a felperes által indított per vezérelte volna. Ellenkezőleg, a tanú úgy nyilatkozott, hogy „egy esetleges bírósági döntés elősegítheti a munkáltató döntéseit is” az eljárása jogszerűsége tekintetében. Erre vonatkozóan a tárgyaláson személyesen jelen lévő felperesnek és jogi képviselőjének nem volt észrevétele. Mindezek alapján nem ütközött a Pp. 206. § (1) bekezdésébe a törvényszék azon következtetése, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperes rendeltetésellenesen (összefoglalóan a másik pere miatt) szüntette meg felmentéssel a kormánytisztviselői jogviszonyát [Mt. 4. §, Pp. 164. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés].
Az Alkotmánybíróság 34/2012. (VII.17.) határozatában (III.4. pont) kimondta, hogy a pro futuro megsemmisítéssel az Alkotmánybíróság maga terjeszti ki az alkotmányellenes jogszabály alkalmazhatóságának időtartamát. Ezért a felperes nyilvánvalóan tévesen hivatkozott arra, hogy a törvényszék erre vonatkozó mérlegelése a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközik.
A törvényszék helytálló érveléssel fejtette ki, hogy önmagában az Alkotmánybíróság 8/2011. (II.18.) AB határozatának ismerete egyéb bizonyított tényállás hiányában a felmentés rendeltetésellenességét nem alapozza meg [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Budapest, 2015. november 17.
A Kúria Sajtótitkársága