A felperes 2012. december 1-jétől állt az alperes alkalmazásában főigazgató munkakörben 2010. november 30-áig terjedő határozott időre szóló munkaszerződéssel. Az alperes a munkaviszonyt 2014. január 31-én közölt felmondással, 2014. február 1-jétől kezdődő 2 hónap felmondási idővel megszüntette. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a munkaviszonyt jogellenesen szüntette meg. A másodfokú bíróság ítéletével annyiban változtatta meg az elsőfokú döntést, hogy az 1.900.000 forint összegű átalánykártérítést 5.244.333 forint elmaradt jövedelemre és kamataira felemelte. Az ítélet 2015. február 19-én kelt, a marasztalás összege a felperes munkaviszony megszűnését követő időszakban keletkezett elmaradt munkabérét tartalmazza figyelembe véve, hogy hét hónapon keresztül H.Gy. Zrt-nél megbízási jogviszonyban állt havi 696.000 forintos díjazással. Ezért a bíróság összességében 4.872.000 forinttal csökkentette az elmaradt munkabére összegét. A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a felperes keresetében követeltnél több nem lehetett a megítélt összeg. A felperes az alperesnél bruttó 950.000 forint távolléti díjat ért el. A felperes ezután 11 hónapon keresztül a B. Kft-nél volt alkalmazva havi bruttó 122.000 forintos bérrel. Az E. Kft-től 2014. évben 1.004.000 forint személyi jellegű kifizetést kapott. A felperes A B. Kft-nél való munkaviszonya megszűnését követően 3 és fél hónapig új munkaviszonyt létesített, majd ismét a B. Kft-nél alkalmazták munkaviszony keretében. Jövedelme a teljes időszakban bruttó havi 122.000 forint volt. A felperes a keresetében bruttó 6.155.667 forint elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése következményeként fizessen a felperesnek 6.155.667 forintot kártérítésként, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének „megváltoztatását”, és az alperes 5.016.869 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezését kérte perköltségviselés mellett. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott. A Pp. 272. § (2) bekezdés szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogsértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Alkalmazni kell az 1/2016. (II.15.) PK véleményben foglaltakat is. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogellenes jogviszony megszüntetés jogkövetkezményei körében eljárási jogszabálysértésként hivatkozott a Pp. 206. §-ában foglaltakra, továbbá utalt az Mt. 82. §-ának (1) és (2) bekezdésére. Az egyes jogszabálysértéseket igazoló jogi álláspont részletes kifejtése azonban az egyes jogszabályhelyekre vonatkozóan elmaradt. E követelménynek nem felel meg, ha a fél a jogi érvelését nem a szerinte megsértett jogszabályhelyre vetítve adja elő, a jogi érvelés megtételekor a megsértett jogszabályhelyet nem jelöli meg, azokat egy helyen, egyszerre sorolja fel. Ezért a Kúria csak a fenti követelményeknek megfelelő jogszabálysértésre hivatkozást vehette figyelembe, nevezetesen az Mt. 82. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozó jogerős ítéleti megállapításokat vizsgálhatta. Az Mt. 82. § (2) bekezdése szerint a munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét. A munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek egyes kérdéseiről szóló 3/2014. (III.31.) KMK vélemény 2. pontjának indokolása egyértelműen rögzíti, hogy a jogellenes jogviszony megszüntetés leggyakrabban igényelt jogkövetkezménye az elmaradt jövedelem, amelynek érvényesíthető összegét a törvény a munkavállaló 12 havi távolléti díjában korlátozza. Az 5.b.) pont szerint pedig az elmaradt jövedelem címén igényelhető kártérítés összegét limitálja a törvény, az elmaradt jövedelembe tartozó egyes kártételek összegeinek összeadásával ellenőrizhető a limit megtartása. A fentiekből következően a 12 havi távolléti díj egy összegszerűségi, úgynevezett mértékszabály. A másodfokú bíróság azt helytállóan fejtette ki, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a 30 napos keresetindítási határidőben a jogviszony megszüntetésével összefüggő igényeket érvényesíteni kell, ezt követően pedig a 3 éves elévülési időn belül kérheti a munkavállaló azon jogkövetkezményeket, amelyeket az alapperben nem érvényesíthetett. A jogerős ítélet azt is jogszabálysértés nélkül rögzítette, hogy az összes kárigény a 12 havi távolléti díj összegét nem haladhatja meg. Tévedett a másodfokú bíróság azonban, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a korábbi perben 11 havi távolléti díj iránti igényét tudta érvényesíteni. Ezzel szemben 11 hónap időtartamra járó, levonásokkal, megtérülésekkel terhelt elmaradt jövedelemmel kapcsolatos igényt érvényesített, ami nem azonos a 11 havi távolléti díj összegével. A 12 havi távolléti díj - mint összegszerűségi határ – megállapítása során tehát nem csupán egy havi távolléti díjat igényelhetett jelen perben, hanem azon összeget, amely a 12 havi távolléti díj mértékét nem haladja meg. A megismételt eljárásban részletesen kell vizsgálni, hogy a felperes mikor részesült prémiumösszegben, és a felek közötti elszámolás során hogyan értékelhető ez a 12 havi teljes limitösszeg figyelembevételekor. Téves jogi álláspontja miatt a másodfokú bíróság az összegszerűség kérdésében a jogszabályoknak nem megfelelő döntést hozott, további összegszerűségi vizsgálat szükséges, és ennek elvégzése után lesz abban a helyzetben, hogy megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő döntést hozzon. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem nem támadott részét nem érintve a perköltség és illetékfizetésre kiterjedően a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. Ezen összegekre nézve a másodfokú bíróság fog döntést hozni a Pp. 275. §-ának (5) bekezdése alapján. A felek felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárás illetékét a Kúria megállapította [Pp. 275. § (5) bekezdés].
Budapest, 2018. április 05.
A Kúria Sajtótitkársága