A felperesek munkaviszonyban álltak az alperessel, b-i munkavégzési helyen látták el a tevékenységüket. A munkaszerződésük szerint „a bérfizetés napja a tárgyhónapot követő hónap 7. napja”. Az alperes 2013. augusztus 16-án az e-i politikai helyzetre figyelemmel az utazásszervezési tevékenységét beszüntette. A törvényes képviselője 2013. augusztus 22-én megbeszélést tartott a felperesekkel, ahol arról tájékoztatta őket, hogy a munkabér kifizetése bizonytalan. A felperesek 2013. szeptember 10-én fizetési felszólítást küldtek az alperesnek, amelyre nem kaptak választ. Ezt követően 2013. szeptember 18-án munkaviszonyukat azonnali hatállyal megszüntették az Mt. 78. §-ának (1) bekezdés a) pontjára alapítottan azon indokolással, hogy a munkáltató nem tesz eleget a munkabér fizetési kötelezettségének. A felperesek részére a 2013 augusztusi és szeptemberi munkabérüket 2014 januárjában fizették ki. A felperesek módosított keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az azonnali hatályú felmondásukkal jogszerűen szüntették meg a munkaviszonyukat, ezért felmondási időre járó távolléti díjat, és végkielégítést igényeltek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesek a 2013. szeptember 18-án kelt azonnali hatályú felmondásukkal jogszerűen szüntették meg az alperessel fennállt munkaviszonyukat. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta, és felperesek keresetét elutasította. A felperesek felülvizsgálati kérelme alapos.
A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során nyilvánvalóan tévesen következtetett, az elsőfokú eljárásban keletkezett bizonyítékokat tévesen értékelte. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes 2013. augusztus 16-án (az e-i politikai helyzetre és egy súlyos közlekedési balesetre figyelemmel) tevékenységét beszüntette, 2013. augusztus 22-én értekezletet tartott, melyen arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy likviditási nehézségei keletkeztek. Az a kijelentés elhangzása, hogy „állambácsi fizet a részükre”, nincs bizonyítva, de a per eldöntése szempontjából ennek nincs is jelentősége. Az mindenképpen igazolt, hogy a munkavállalókkal az alperes közölte a tevékenység beszüntetését és nem ígért bérfizetést, a felperesek által 2013. szeptember 10-én írt fizetési felszólításra pedig egyáltalán nem válaszolt.
Ilyen előzmények mellett a munkavállalók 2013. szeptember 18-án jogszerűen éltek az azonnali hatályú felmondás jogával, hiszen a munkáltató egyik leglényegesebb kötelezettségének, a munkabérfizetésnek nem tett eleget, és a felperesekkel – azok fizetési felszólítása ellenére – nem közölte, hogy a helyzetüket milyen módon kívánja rendezni, illetve mikor tesz eleget a bérfizetési kötelezettségének. A felperesek helytállóan utaltak a következetes ítélkezési gyakorlat alapján arra, hogy akár egy napos fizetési késedelem is megalapozhatja a jogviszony azonnali hatályú megszüntetését (Mfv.I.10.702/2013.). A munkáltató a fizetési kötelezettségének nem tett eleget, munkavállalóit mind az elszámolást, mind az alperesnél fennálló jogviszonyukat tekintve bizonytalan helyzetben tartotta, fizetési felszólításukra nem válaszolt, mindez pedig okszerűen vezetett a jogviszony megszüntetéséhez. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben helyesen utaltak arra, hogy a felmondás utáni események a jogvita eldöntése szempontjából közömbösek, azt, hogy a munkáltató utóbb bérfizetési kötelezettségének eleget tett, nem alkalmas a jogsértés súlyának csökkentésére.
Budapest, 2016. december 7.
A Kúria Sajtótitkársága