A felperes 2011. július 18-ától 2013. január 30-áig terjedő időtartamra határozott idejű munkaviszonyt létesített az alperessel követeléskezelő munkatárs munkakörre. Munkafeladatai közé tartozott, hogy az ügyfelekkel telefonon átbeszélje a bankkal fennálló vitás ügyleteket, megoldási javaslatot terjesszen elő, és segítse a probléma rendezését. A felperes munkaviszonyát az alperes 2011. december 12-én rendkívüli felmondással a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség jelentős mértékű szándékos megszegésére hivatkozással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes az egyik ügyféllel lebonyolított telefonbeszélgetés során méltatlan, bizalmaskodó hangnemet használt, amely nem felelt meg a szakszerű, bankhoz méltó kommunikáció követelményének. A magatartása bizalomvesztést eredményezett az alperesben, ezért a munkaviszonyt nem kívánta fenntartani. A felperes a rendkívüli felmondás jogellenességének jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, az 2013. január 31-én szűnt meg az alperesnél. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által feltárt tényállásból az elsőfokú bíróság döntésében foglaltaktól eltérő jogkövetkeztetésre jutott, és a rendkívüli felmondást megalapozottnak ítélte. Álláspontja szerint egy szolgáltatást nyújtó munkáltatónál belső szabályzattól függetlenül köteles a munkavállaló a munkavégzés során a munkáltató érdekeit képviselni úgy, hogy az ügyfél bizalma ne rendüljön meg a munkáltatóban. Rögzítette továbbá, hogy „a felperes magatartása nem felelt meg az általánosan és köztudatban meglévő elvárásoknak, és alkalmas volt arra, hogy az alperes szolgáltatásához kapcsolódó bizalmat és elvárhatóságot megingassa”. Erre tekintettel nem volt elvárható a munkáltatótól az, hogy a határozott idő lejártáig fenntartsa a felperes munkaviszonyát.
A Pp. 221. § (1) bekezdés szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
A másodfokú bíróság ítélete ezen indokolásbeli előírásoknak nem felel meg. Határozatában nem jelölte meg, hogy mely az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a felperes az „általánosan és köztudatban meglévő” elvárásoknak meg nem felelő eljárása adott esetben a kötelezettségét képezte munkavállalóként. Az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt három együttes feltétel közül nem tartalmaz indokolást a jogerős ítélet a kötelezettségszegés súlyára, valamint a felperes ahhoz történő tudati viszonyulására, vagyis magatartása szándékosságára vagy gondatlanságára. Ezek értékelésénél a jogviszony időtartamának (határozott vagy határozatlan) nincs döntő jelentősége. A bírói gyakorlat szerint ugyan a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatot tartalma szerint kell elbírálni attól függetlenül, hogy a fél mely pontra hivatkozott (Mfv.I.10.050/2004.), de ez nem mentesíti a bíróságot az alól, hogy a határozatában megindokolja, hogy a rendkívüli felmondásban felrótt magatartás a munkáltató értékelésével szemben miért nem az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint, hanem a b) pont szerint minősül. A törvényszék ítéletének indokolásából azonban nem állapítható meg, hogy melyik pont alapján ítélte megalapozottnak a rendkívüli felmondást. A bíróságok a Pp. 221. § (1) bekezdésben foglalt indokolási kötelezettségüknek akkor tesznek eleget, ha nemcsak a megállapított tényállást és az arra vonatkozó bizonyítékokat jelölik meg, hanem hivatkoznak azokra a jogszabályokra is, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Budapest, 2016. december 7.
A Kúria Sajtótitkársága