A felperes 2008. január 31-étől állt az alperes alkalmazásában szervizes munkakörben. Feladatát képezte az egyes munkafolyamatokhoz szükséges alkatrészek, tárgyi eszközök munkáltató által biztosított előlegből való beszerzése, mely összeggel utóbb el kellett számolnia. A felperes részére 2012. július 9-én az ügyvezető 100.000 forint összegű kölcsönt adott elromlott gépjárműve szervizeltetése érdekében. A felperes által 2013. október 1-jén aláírt kiadási pénztárbizonylat szerint 384.903 forinttal, 2014. január 10-én 206.824,67 forinttal tartozott az alperesnek. Az alperes 2014. június 26-án kelt levélben felhívta a felperest, hogy a társaságot illető összeggel a kézhezvételtől számított 3 napon belül számoljon el, és a pénztárba fizesse be azzal, hogyha a határidőben a felhívásnak nem tesz eleget, az okot szolgáltat a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére. A felperes a felhívás kézhezvételét követően 2014. július 2-án az alperes részére átutalással 11.824 forintot fizetett meg. Az alperes a felperessel 2014. július 28-án közölt azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyt megszüntette. A felperes módosított keresetében a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként az alperes kártérítés és végkielégítés megfizetésére kötelezését kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy megállapította, az alperes a felperessel 2014. július 28-án közölt azonnali hatályú felmondása jogellenes.
A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott. A felülvizsgálati kérelem keretei között a Kúria a jogerős ítéletet csak abból a szempontból vizsgálhatta, hogy a megállapított tényállásból következően az Mt. 78. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelésre tekintettel jogszerű döntést hozott-e a törvényszék.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor az Mt. 78. § (2) bekezdésben foglalt 15 napos szubjektív határidő elmulasztását állapította meg a munkáltató részéről. A törvényszék a közbenső ítéletében megállapította, hogy 2014. július 2-án az alperes tudomására az jutott, hogy a felperes az elszámolási kötelezettségének csak részben tett eleget. Ebből következően a mulasztásban jelentkező kötelezettségszegése változatlanul fennállt 2014. július 2-án. A bírói gyakorlat szerint ezért a mulasztás fennállta alatt az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó jog gyakorlásával a munkáltató nem késhetett el (BH2005.405., 148.EH.). Ha a kötelezettségszegés a kitűzött határidőt követően is fennáll, azt a munkavállaló folyamatosan tanúsítja, a határidőtűzés nem jár jogvesztéssel (EBH565.).
Ebből következően az azonnali hatályú felmondási jog gyakorlására nyitva álló szubjektív határidőt [Mt. 78. § (2) bekezdés] a munkáltató nem mulasztotta el. Az ezzel ellentétes jogerős közbenső ítéleti megállapítás jogsértő, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a törvényszék közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperesnek az azonnali hatályú felmondás megalapozottságára vonatkozó fellebbezési érvelése elbírálása érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján.
Budapest, 2016. szeptember 26.
A Kúria Sajtótitkársága