Az alperes 2000-től 2013-ig a felperes, illetve jogelődje alkalmazásában állt, az Onkológiai Osztály szakorvosaként dolgozott. Az OEP a felperessel, mint egészségügyi szolgáltatóval kötött finanszírozási szerződésre tekintettel rendszeresen ellenőrizte annak teljesülését, többek között az onkológiai készítmények szabályszerű felírásával összefüggésben az egészségügyi dokumentáció vezetését, a támogatással rendelhető gyógyszerek rendelésére vonatkozó előírások megtartását, érvényesülését. 2011-ben egy vizsgálat során feltárta, hogy a gyógyszerek felírásához szükséges adatokat az orvosi dokumentáció nem megfelelően tartalmazta és szankció alkalmazásának mellőzésével felhívta az osztály orvosai figyelmét arra, hogy a gyógyszerek felírásához a megfelelő adatokat rögzíteni kell. 2013. februárjában soron kívüli helyszíni ellenőrzést rendelt el figyelemmel arra, hogy a visszaélés gyanúja merült fel az onkológiai készítmények rendelése körében. Ennek során a felírt készítmények orvosszakmai indokoltságát, a kiemelt jogcímen történt rendeléseknél az indikációs feltételek teljesülését, a finanszírozási és szakmai protokoll betartását, a felírások dokumentáltságát vizsgálták, s megállapításaikat jegyzőkönyvben rögzítették. A munkáltató a jegyzőkönyv kézhezvételét követően belső vizsgálatot rendelt el és az érintett orvosoknak lehetősége volt reagálni az ellenőrzés megállapításaival szemben észrevételeket tenni.
Az ellenőrzés eredményeként az OEP fizetési felszólításában 5.175.105 forint társadalombiztosítási támogatás és késedelmi kamata megtérítésére kötelezte a felperesi intézményt, mivel megállapítást nyert, hogy 53 vény esetében indokolatlanul nem a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történt a készítmények rendelése. A szakorvosokra lebontott kimutatás szerint a fizetési kötelezettségből az alperesre eső, a közalkalmazott szabálytalan gyógyszerrendelései okán felmerült visszafizetési kötelezettség mértéke 4.999.281 forint volt. A felperes fizetési kötelezettségének eleget tett, majd ezen összeg kártérítés címén történő megfizetésére kötelezte az alperest arra hivatkozva, hogy megszegte a közalkalmazotti jogviszonyából származó kötelezettségét azzal, hogy nem tartotta be a gyógyszerrendelésre és a betegdokumentáció vezetésére vonatkozó szakmai szabályokat, kárt okozva ezzel. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy orvosszakmailag indokolt volt a készítmények felírása, szakmai protokollt nem sértett, legjobb lelkiismerete szerint járt el, a vizsgálatot végző OEP ellenőrök pedig nem rendelkeztek megfelelő onkológiai végzettséggel.
Az elsőfokú bíróság a kár megfizetésére kötelezte az alperest s az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak.
Megállapította, hogy a felperes nem azt rótta az alperes terhére, hogy megszegte az orvosszakmai szabályokat, hanem azt, hogy nem tartotta be a betegdokumentációra vonatkozó kötelezettségét, illetve megszegte a támogatott gyógyszer felírásra vonatkozó szabályokat és ezzel kárt okozott a felperesnek. Nem volt jelentősége annak és a bíróságoknak nem is kellett állást foglalnia abban a kérdésben, hogy orvosszakmailag indokolt volt-e az adott gyógyszerek rendelése, megfelelő volt-e a betegek kezelése, így az onkológiai területen irányadó orvosszakmai szempontok, irányelvek, protokoll a per eldöntése szempontjából nem bírt jelentősége.
A perben nem volt vitatott, hogy a felek között közalkalmazotti jogviszony állt fenn, illetve, hogy a felperesnek kára keletkezett. Az alperes felülvizsgálati kérelmében vétkességét, illetve annak mértékét vitatta. Munkavégzése során nem csak az orvosszakmai, etikai, hanem az adminisztrációs feladatok körében előírt szabályok megtartásával kellett volna eljárnia. Ismernie kellett azokat az előírásokat, amelyek a betegdokumentációra, illetve a támogatott gyógyszerek felírására vonatkoztak és munkáját ezt is szem előtt tartva kellett volna végeznie. Ezen szabályokat megszegte, nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt, így magatartása vétkesnek minősül. Munkaköri kötelezettsége volt a betegdokumentáció pontos vezetése és a támogatott gyógyszerek felírására vonatkozó szabályok betartása, ezek szakmája alapvető szabályai közé tartoztak. Tudott arról is, hogy ezen szabályok megszegése esetén az OEP a támogatást visszavonja. Magatartásával olyan helyzetet teremtett, amelynek következményeként a munkáltatónak visszafizetési kötelezettsége keletkezett, ezzel kárt okozott, ebbe azonban belenyugodott, így eshetőleges szándékkal kárt okozott a felperesnek. Igazolható módon megállapítható az okozati összefüggés az alperes súlyosan gondatlan magatartása és a felperesnél jelentkező kár között. Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkavállalói kártérítési felelősség valamennyi eleme a perbeli esetben megvalósult, így jogszerűen jutottak az eljárt bíróságok arra, hogy az alperes köteles megfizetni a felperesnek okozott teljes kárt.
Budapest, 2017. október 20.
A Kúria Sajtótitkársága