Tájékoztató a Kúria Kfv.V.37.605/2024. sz. ügyben hozott döntéséről

Dátum

A Kúria felülvizsgálati eljárás keretében – a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletének hatályon kívül helyezése mellett – megszüntette azt a bírósági eljárást, amelyet a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség bevett egyház közgyűlése által leváltott elnöke az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter ellen, a hitközség vezető tisztségviselőinek személyében bekövetkezett változás miniszteri nyilvántartásban történő átvezetéséről szóló határozata miatt indított.

A Kúria a döntését azzal indokolta, hogy az Alaptörvény VII. cikk (3) és (5) bekezdéseiben deklarált alkotmányos elv, az állam és a vallási közösségek különvált működése, a vallásszabadság és az egyházi autonómia érvényre juttatása érdekében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a vallási közösség belső szabályon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre. Ezen tilalom eleme a bírósági jogorvoslati jog korlátozása, amely értelmében a miniszter nyilvántartás-vezetéssel összefüggő döntésének bírósági felülvizsgálatát kizárólag a bevett egyház egészének vagy legfőbb szervének képviselője kezdeményezheti.

A bevett egyház korábbi elnökét a perindítási jog e kizáró törvényi rendelkezés alapján nem illeti meg, ezért a keresetlevele alapján a jogvita érdemi elbírálására nincs törvényes lehetőség.