A Kúria hatályon kívül helyezte az adózó (felperes) adóhatósági határozatok ellen előterjesztett keresetét elutasító jogerős ítéletet, végzésében az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította, és a következőkre mutatott rá:
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 89. § (1) bekezdésére, és a 2006/112/EK irányelv (Irányelv) 138. cikk (1) bekezdésére, az Európai Unió Bíróság (EUB) ítéleteiben kifejtett jogértelmezésére figyelemmel az adómentes Közösségen belüli termékértékesítésnek több együttes törvényi feltétele van. Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag akkor vonatkozik adómentesség a Közösségen belüli termékértékesítésre, ha a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jog átszáll a vevőre, és az értékesítő igazolja, hogy a terméket feladták vagy elszállították egy másik tagállamba, és a termék e feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta a termékértékesítés helye szerinti tagállam területét (C-245/04., C-184/05., C-409/04., C-430/09., C-587/10., C-273/11., Kfv.I.35.325/2010., Kfv.I.35.287/2012/7., Kfv.V.35.760/2013/7., Kfv.V.35.232/2010/4., Kfv.III.35.119/2015/8., Kfv.III.35.871/2014/9., Kfv.V.35.712/2013/7., Kfv.V.35.194/2013/6...stb.).
Az Irányelv a 214. cikk (1) bekezdésének b) pontja előírja a tagállamok számára, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy valamennyi Közösségen belüli termékbeszerzést végző adóalanyt egyedi adószámmal tartsanak nyilván. Az Irányelv 226. cikkének 4. pontja pedig megköveteli, hogy a közösségi termékértékesítéskor kiállítandó számla kötelezően tartalmazza a vevő héa-azonosító számát, amelynek felhasználásával az Irányelv 138. cikke értelmében értékesítettek számára termékeket. Ugyanakkor az Irányelv 138. cikk (1) bekezdésének szövege és az EUB előzőekben hivatkozott ítélkezési gyakorlata sem említi a Közösségen belüli termékértékesítést kimerítő jelleggel felsorolt anyagi jogi feltételei között a héa azonosító számmal való rendelkezés kötelezettségét (C-273/11. számú ítélet 56-60. pontjai, C-587/10. számú ítélet 50-51. pontjai, Collee ügy 29. pontja). A héa azonosító számmal való rendelkezés kötelezettsége ezért nem minősíthető anyagi jogi feltételnek az adómentes Közösségen belüli termékértékesítés kapcsán. A héa azonosító szám kiadása, ezzel való rendelkezés, igazolhatja az adóalany adójogi helyzetét a héa alkalmazása szempontjából és megkönnyíti a Közösségen belüli ügyletek adóellenőrzését. Ennek megléte azonban olyan alaki követelménynek minősül, amely nem kérdőjelezheti meg a héa (áfa) mentességhez való jogot, amennyiben a Közösségen belüli termékértékesítésnek az előzőekben említett anyagi jogi feltételei teljesülnek (C-438/09., C-385/09.).
Tekintettel arra, hogy a héa alanyok nyilvántartásba történő bejegyzése alaki követelmény, a héa alany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az indokkal, hogy héa alanyként nem vették nyilvántartásba azt megelőzően, hogy a beszerzett terméket adóköteles tevékenysége keretében használta volna. Mindebből az következik, hogy önmagában a héa azonosító szám hiánya, kiadásának elutasítása, visszavonása nem befolyásolhatja az adóalanynak a héa levonáshoz való jogát, ha teljesülnek az e jogot keletkeztető anyagi feltételek.
Az Irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében meghatározott fogalom értelmében adóalany az is, aki bármely gazdasági tevékenységet, bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére, és az EUB ítélkezési gyakorlatából következően ezt a fogalmat „tágan” kell értelmezni (C-527/11. 25. pont).
Ellentétes tehát a közösségi joggal az, ha a termékértékesítés helye szerinti tagállam hatóságai előírják a jóhiszeműen eljáró, adómentességhez való jogát valószínűsítő bizonylatokat benyújtó értékesítő részére, hogy utólag héa-t (áfát) fizessen a termékek után, amennyiben a bizonylatok hamisnak bizonyulnak, de az értékesítő az adókijátszásban nem vett részt, és minden lehetséges ésszerű intézkedést meghozott annak érdekében, hogy az általa lebonyolított Közösségen belüli termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz. A szabályozás értelmében a termékértékesítőnek, azaz jelen ügyben a felperesnek ezért azt kell igazolnia a közösségi szabályok és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 99. § (2) bekezdése értemében, hogy fennállnak az adómentesség jogszabályi feltételei, hogy a terméket feladták, elszállították egy másik tagállamba, olyan körülmények között, amikor a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jogot a termékértékesítési tagállam területén ruházzák át a beszerzőre. Objektív körülmények alapján kell bizonyítást nyernie annak, hogy a bevallásában közösségi értékesítést szerepeltető adózó (felperes) nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, és annak is, hogy tudta, illetve tudnia kellett volna, hogy az általa teljesített ügylettel a vevő által elkövetett adókijátszáshoz járul hozzá, és nem tett meg minden tőle telhető intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje az ebben való részvételt.
A felperes tehát felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság tévesen tekintette az ügyben egyedüli és kizárólagosan eldöntendő kérdésnek a szerződésen és a számlákon feltüntetett közösségi adószám valós voltának vizsgálatát.
Nem osztja ezért a Kúria az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, mely szerint az alperes az adószám vizsgálatán kívül a „szükséges mértéken túl” folytatott volna le bizonyítást, mivel az adómentes Közösségen belüli termékértékesítés tekintetében minden olyan adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot értékelni kell, amelyek az előzőekben említett nemzeti és közösségi jogi jogszabályi rendelkezések értelmében irányadók, és a héa számot, adószámot nem lehet anyagi jogi feltételnek minősíteni.
Az új eljárást során ezért az elsőfokú bíróságnak érdemben kell állást foglalni a bizonyítékok értékelése és indokolási kötelezettségének teljesítése mellett arról, hogy az adott konkrét ügyben rendelkezésre álló adatok alapján, a felekre vonatkozó bizonyítási kötelezettségekre is figyelemmel, teljesültek-e vagy sem a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés együttes feltételei, illetve a felperes megtett–e minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje az adókijátszásban való részvételt, tudta-e, illetve tudnia kellett volna, hogy adókijátszásban való ügyletben vesz részt.
Budapest, 2016. március 7.
A Kúria Sajtótitkársága