Az alperes ügyvezető igazgató munkakörben állt a felperes alkalmazásában, munkaszerződése szerint vezető állású munkavállalónak minősül. 2008. október 1-jén a társaság átszervezéséről rendelkezett, amire tekintettel két munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette. A munkavállalók keresetet nyújtottak be a felmondások jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt. A másodfokú bíróság 2011. április 15-én kelt ítéletével helybenhagyva az elsőfokú bíróság ítéletét megállapítva, hogy a munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésére jogellenesen került sor, munkaviszonyuk a másodfokú határozat meghozatalakor szűnt meg, s a munkavállalók javára összesen 72.575.787 forint megfizetésére kötelezte a munkáltatót.
Ezt követően a munkáltató a munkavállalók számára megítélt összegnek megfelelő kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állítása szerint az alperes az ügyvezetői kötelezettségeit vétkesen megszegte, elvonta az alapító jogkörét, amikor az alapító döntése nélkül hajtotta végre a szervezeti változásokat, és nem járt el kellő gondossággal a szervezeti változás végrehajtása ellenőrzése kapcsán. Az alperes az igény elévülésére hivatkozott, de érdemben is vitatta a munkáltató követelését.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította arra hivatkozva, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 11. § (1)-(3) bekezdése, valamint a Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján a felperes követelése elévült. Megállapította, hogy bár a felperes a vezetői tevékenység keretében okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel, azonban e szabály nem vonatkozik az elévülési időre. Kifejtette, hogy az elévülési időt az igény esedékességétől kell számítani, amely a károkozó magatartás, a felmondás aláírásához, azaz 2009. január 5-éhez köthető.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperesi követelés nem évült el.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria végzésével a másodfokú bíróság részítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Kifejtette, hogy az alperes kártérítési felelősségének megállapítására a régi Mt. szabályait kellett alkalmazni, melynek 192/A. § (1) bekezdése szerint a vezető állású munkavállaló esetében a kártérítés polgári jogi szabályai az irányadók. A Ptk. 360. § (1) bekezdésének megfelelően a kártérítés a károkozás bekövetkezésekor nyomban esedékes, a károkozás bekövetkezése azonban nem feltétlenül esik egybe a károkozás időpontjával, s elképzelhető, hogy csak későbbi időpontban áll be. A Ptk. 326. § (1) bekezdése értelmében ennek megfelelően a követelés esedékessé válásától az elévülési időn belül igényelhette a felperes az alperestől kárát. A peres felek között munkaviszony állt fenn, ennek megfelelően az ebből származó igényre a munkajogi szabályok szerinti, az Mt. 11. §-ában rögzített elévülési idő az irányadó. A régi Mt. 192/A. §-a alapján a vezető kártérítési felelőssége vonatkozásában kell a Ptk. szabályait alkalmazni. Az igény érvényesítésének rendjét – beleértve az igény elévülési idejét is – azon jogviszonyra vonatkozó szabályok határozzák meg, amely jogviszonyból az igény ered, ezért a munkajogi igény érvényesítésére az Mt. szabályai az irányadók, így a felperes a 3 éves elévülési időn belül érvényesíthette kártérítési igényét. A perbeli esetben nem volt olyan kereseti kérelem, illetve kérelemrész, amelyről a törvényszék döntött, így nem hozhatott volna részítéletet.
Budapest, 2016. július 4.
A Kúria Sajtótitkársága