A 2005-ben indult felszámolási eljárásban a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező bejelentette az igényét. A hitelező a követelését ingatlant terhelő jelzálogjoggal biztosította és az adós teljes vagyonára vagyont terhelő zálogjogot kötött ki a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtását megelőző 1 évvel. A felszámolás kezdő időpontja előtt a hitelező a hitelszerződést felmondta, felhívta az adóst tartozása megfizetésére.
A felszámoló a hitelező követelését a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991.évi XLIX. törvény (Cstv.) 57.§ (1) bekezdés b) pontjában vette nyilvántartásba azzal, hogy az ún. régi zálogjoga alapján a befolyt vételár – költségekkel csökkentett – 50 %-át kizárólag a hitelezőnek kell kifizetni.
A felszámolás során történt értékesítést követően a hitelező részleges kielégítést kapott, majd a felszámoló tájékoztatta, hogy a vagyont terhelő zálogjoga alapján neki járó összeget azért nem fizette ki számára, mert azt a felszámoló által folytatott termelésbe visszaforgatta. A hitelező ez ellen a tájékoztatás ellen nem nyújtott be kifogást.
A felszámoló által végzett termelő tevékenység veszteséges volt, ezért annak végleges befejezését követően a zálogjogos hitelező Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése alapján ki nem elégített követelésére nem maradt pénz.
A felszámolási eljárás tartama alatt nagy összegű adóvisszatérítésre vált jogosulttá az adós, melyből befolyt összegből a felszámoló a ki nem elégített, Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti követelést fizette ki. Ezt sérelmezve nyújtott be kifogást az egyik felszámolási költség követeléssel rendelkező hitelező.
A jogerős végzésben a bíróság a kifogásnak helyt adott és arra kötelezte a felszámolót, hogy a zálogjogosult hitelezőnek (jogutódának) már kifizetett összeg visszaszerzése érdekében járjon el. Az volt az álláspontja, hogy a vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelés esetén a zálogjog azokra a vagyontárgyakra áll fenn, amelyek a zálogjoggal biztosított szerződés megszűnésének (felmondásának) időpontjában az adós tulajdonában állnak. A megszűnést követően a tulajdonába kerülő vagyontárgyakra a zálogjog már nem terjed ki.
A zálogjoggal biztosított követelés jogosultját a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárból kell kifizetni, ha erre nem kerül sor, akkor az adóshoz utóbb, más forrásból befolyó összegből a zálogjogosult hitelező igénye nem egyenlíthető ki.
A felszámoló, és a zálogjogosult hitelező, mint beavatkozó felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást elutasította.
A vagyont terhelő zálogjog részletes elemzését követően kifejtette, hogy
ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyak értékét lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.
Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49.§-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése értelmében – elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell, hogy szolgáljon. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken a hitelezőnek vagyont terhelő zálogjoga állt fenn. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
A Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából “kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen “abból” kell a követelést kielégíteni. Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult “régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ebből következően nem csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt bevételből, hanem addig a bevétel összegig, illetve annak 50 %-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrendre vonatkozó szabályából következik.
Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra is, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.
Budapest, 2015. január 22.
A Kúria Sajtótitkársága