A peres felek 2002-ben kötött házasságát a bíróság 2005-ben felbontotta. Házassági vagyonjogi viszonyaik rendezése érdekében – még az életközösség alatt – kér szerződést kötöttek: a 2003. decemberében kelt szerződés két ingatlan tulajdoni hányadainak arányát változtatta meg, a bejegyzett 1/2-1/2 illetőségekkel szemben, az alperes különvagyoni ráfordításaira figyelemmel, reá kedvezőbb 80-20 %-ra. A 2004 decemberében kelt „házassági vagyonjogi szerződés kiegészítés” az alperes egyszemélyes tagságával működő kft. jövőbeni közös működtetésére tartalmazott megállapodást, amely a felperes különvagyonában álló másik két kft. vagyonának felhasználásával indult, komoly összegű hitelek felvételével, amelyre az egyik felperesi kft. készfizető kezességet vállalt. A szerződés előírása szerint a közös üzemeltetés az alperes mint tulajdonos részéről azzal a kötelezettséggel történik, hogy a felperesnek a kft.-nél fennálló munkaviszonyát egyoldalúan nem szüntetheti meg, ha ez mégis megtörténne, a felperes már ezen időponttal megszerzi a cég 50%-os üzletrészét, a még fennálló hitelek 50 %-os törlesztési kötelezettségével.
2005 májusában az alperes mint ügyvezető felperes munkaviszonyát felmondta. A felmondást a munkaügyi bíróság jogerősen jogellenesnek minősítette. Ezt követően a polgári bíróság közbenső ítéletében – amelyet a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartott – kimondta, hogy a 2004-ben kötött szerződésnek a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeire vonatkozó kikötése érvényes és a feleknek ennek megfelelően kell elszámolni.
A perben több szakértői vélemény beszerzését követően az volt vitatott, hogy a kft. hiteleiből – amelyeket időközben a cég a nyereségből kifizetett – kell-e és milyen összeget a felperesnek viselnie. Vitatott volt az is, hogy az első szerződéssel érintett ingatlanokat terhelő tartozások a feleket milyen arányban terhelik.
Az első fokú bíróság a a házastársi közös vagyont megosztotta, de ennek keretében a felperesnek az üzletrészre vonatkozó igényét alaptalannak találta, az ingatlanok terhelő hiteleket pedig a bejegyzett tulajdoni hányadoknak megfelelően számolta el, mindezek alapján a felperest az alperes javára 16 millió forint megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság az első fokú döntést megfordította: az alperest kötelezte 15 millió forint teljesítésére, mert álláspontja szerint a felek között a szerződésnek megfelelően a felperest illető üzletrész értékét el kell számolni, mégpedig a hiteltartozás levonása nélkül, mert azokat a cég időközben kifizette, az ingatlanokon fennálló tartozásból pedig a felperes csak a szerződésnek megfelelő 20% ráeső rész viselésére köteles.
Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a felek – több vonatkozásban ellentmondó szerződési nyilatkozatait értelmezve – a másodfokú bíróságnak az ingatlan-hitelek vonatkozásában elfoglalt álláspontjával egyetértett, a kft. hitelei vonatkozásában azonban úgy foglalt állást, hogy a felperes – a felek egybehangzó akarata szerint – az üzletrészt a jogellenes felmondás időpontjában fennálló hitelek ráeső részével csökkentett értékben szerezte meg, a felek egymás közti jogviszonyában ennek a nettó összegnek az elszámolására tarthat igényt, és ennek folytán az alperes marasztalását 1,5 millió forintra leszállította.
Budapest, 2014. július 14.
A Kúria Sajtótitkársága