Az I. r. alperes 1983 májusában beköltözött a felperes lakásába, 1983. júniusában házasságot kötöttek, életközösségük 1995 tavaszáig állt fenn. Az életközösség létrejöttekor az I. r. alperes tulajdonában állt egy félig kész házas ingatlan, amelyet ő és szülei még az 1970-es években vásároltak, és a ház építése az I. r. alperes előző házasság alatt kezdődött meg. Az I. r. alperes édesapjának halálát követően, 1992-ben „osztályos egyezségnek” nevezett megállapodás jött létre a leszármazók között, melyet 1996-ban módosítottak, és amelynek értelmében az I. r. alperes testvére, a III. r. alperes lemondott az édesapjuk hagyatékából őt illető részesedésről, ily módon az ingatlan 7/12 részben az I. r. alperes, 5/12 részben édesanyja, a II. r. alperes tulajdonába került. 1996. július 3-án az I. r. alperes a 7/12 hányadát a forgalmi értéknél jóval alacsonyabb vételáron eladta a II. r. alperesnek. Az „osztályos egyezség” kiterjedt egy másik, az I. r. alperes nagyanyjának tulajdonában lévő ingatlanra is, amelynek megvételében az I. r. alperes édesapja is részt vett. Az utóbbi ingatlan a II. r. alperes 1/1 tulajdonaként van nyilvántartva.
A felperes a keresetében házastársi közös szerzés címén érvényesített mindkét ingatlanra tulajdoni igényt. Ennek során megtámadta az osztályos egyezséget, azok módosítását és az I-II. r. alperes közötti adásvételi szerződést is. Arra hivatkozott, hogy azok a Csjt.-nek a házastársak együttes rendelkezési jogára vonatkozó szabályait sértik, ezért érvénytelenek. A 2003-ban indult perben a bíróságoknak évtizedekre visszamenően kellett tisztáznia, hogy milyen vagyoni értéket hoztak létre a házastársak a két ingatlanon, ehhez képest milyen igényeket érvényesíthet a felperes az I. r. alperessel, illetve az ingatlan tulajdonosaként nyilvántartott II. r. alperessel szemben. A pernek tárgya volt egyes közös vagyoni ingóságok megosztása, illetve az I. r. alperesnek a felperessel szemben viszontkeresetként érvényesített, az ingatlanból való elköltözésekor keletkezett kár megtérítésére vonatkozó igénye is.
A Kúria a jogerős ítéletet, amely a felperesnek az építkezéssel kapcsolatos bizonyított ráfordításainak megtérítése és a közös vagyon megosztása kapcsán az I. r. alperest – a részére kártérítésként megítélt összeg beszámításával – 26 millió forint megfizetésére kötelezte, a szerződések érvénytelensége és a harmadik személlyel szembeni tulajdoni kerestet elutasította, hatályában fenntartotta. A felperes felülvizsgálati kérelmét az elutasított kérelmek tekintetében azért találta alaptalannak, mert a bírói gyakorlat a Csjt. 30. §-ának (1) bekezdésének megsértésével kötött szerződéseket nem tekinti érvénytelennek, csupán – a Ptk. 203. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén – hatálytalannak. A felperes azonban hatálytalanságra a módosított keresetében nem hivatkozott. Az építkezéssel kapcsolatban pedig az eljárt bíróságok a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, logikai hiba nélkül állapították meg a tényállást és jutottak helytálló következtetésre mind a házastársak életközösségének időhatárai, mind a megvalósított beruházások tekintetében.
Budapest, 2014. június 10.
A Kúria Sajtótitkársága