
A mai napon a Kúria hatályában fenntartotta a felperes (volt magas rangú rendőrtiszt) keresetét az ellene (is) folyamatban lévő büntető eljárásról szóló tudósítások kapcsán nagyobb részben elutasító jogerős részítéletet.
A Kúria által hozott részítélet indokolása rögzítette, hogy az ártatlanság vélelmét tiszteletben kell tartani oly módon, hogy a közlemény egészéből ki kell tűnnie, hogy az eljárás milyen szakaszban van. A hatóságoktól származó hivatalos közléseket illetően a sajtószervet nem terheli bizonyítási kötelezettség. A sajtó birtokába jutott hivatalos iratok – ha titkosított adatokat nem tartalmaznak – a sajtó által ismertethetőek. Személyiségi jogi szempontból – közérdeklődésre számot tartó ügyben – a gyanúsított/vádlott teljes nevének közlése önmagában nem jogsértő, mert a közügyek szabad vitatásához, a szabad véleménynyilvánításhoz való jog kerül előtérbe. Az „X.Y. rendőrei”, „korrupt rendőrök” és ehhez hasonló kifejezések önmagukban nem jogsértőek, ha azok a konkrét vádak/gyanúk hétköznapi vagy akár „bulvár” leképeződései. A felperest ábrázoló „bilincses” képek közlése nem sértő akkor, ha az a tárgyalt ügyhöz konkrétan kapcsolódik és közlik az eljárás konkrét állását is.
Fontos : amennyiben a büntető eljárás nem vezet a felperes elmarasztalására, a felperes a konkrét személyiségi jogi per eredményétől függetlenül jogosult ezen körülmény közzétételét kérni a sajtószervtől.
Budapest, 2018. március 21.
A Kúria Sajtótitkársága