(Kfv.III.37.726/2012.)
Felperes a Rendészeti Szakközépiskola tanulója. Az első tanulmányi év befejezését követően, hivatásos állományba történő helyezése érdekében az oktatási intézmény vezetője kifogástalan életvitelének ellenőrzését kezdeményezte a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál. A vizsgálat lefolytatását követően a Szolgálat a felperes életvitelét kifogásolhatónak tartotta, amely tényt határozatában rögzítette. A Rendészeti Szakközépiskola vezetője e határozati megállapítások ismeretében - az alperes jogerős határozatával helybenhagyottan - a felperes tanulói jogviszonyát megszüntette.
Az ügyben hozott jogerős ítélet a felperes keresetét elutasította.
A felülvizsgálati eljárás során a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Szolgálat eljárása, határozata bírói úton nem felülvizsgálható, azonban annak eredményeképpen tett érdemi határozatbeli megállapítások vitathatóak. Az Alaptörvényben alapelvi szinten rögzített jogorvoslati jog nem merülhet ki a jogerős határozat formai, alaki felülvizsgálatában, hanem tartalmi felülvizsgálatot is kell, hogy jelentsen. A felperes nem zárható el attól, hogy a tanulói jogviszonyát megszüntető határozat jogsértő volta kapcsán, a kifogásolható életvitelt érintően bizonyítást ajánljon fel, amelynek felvételét a bíróság nem mellőzheti.
Budapest, 2013. július 10.
A Kúria Sajtótitkársága