I. Az ítélőtábla elutasította a II. rendű terhelt védője által előterjesztett perújítási indítványt.
Az ítélőtábla a végzés indokolásában kitért rá, hogy az indítványt a védő „jegyezte”, de a tisztességes eljárás elveinek az felel meg, hogy a fellebbezési jog ne csak az indítványozót, hanem a terheltet is megillesse. Az ítélőtábla már a végzés rendelkező részében úgy fogalmazott, hogy a „II. rendű terhelt és védője által előterjesztett perújítási indítványt” utasítja el, és a végzés ellen a „perújítási indítvány előterjesztői” jelenthetnek be fellebbezést. Tehát a perújítási indítványt elbíráló ítélőtábla – a tisztességes eljárás követelményére hivatkozással – előterjesztőnek tekintette a terheltet is, annak ellenére, hogy a perújítást a védő indítványozta.
II. A perújítási indítványt elutasító végzés ellen az indítványozó védő, valamint – miután az ítélőtábla a fellebbezés bejelentésére jogosultnak tekintette, és részére is kézbesítette a végzést – a terhelt élt fellebbezéssel.
III. A Kúria azt állapította meg, hogy a védő fellebbezése alapos, míg a terhelt fellebbezése arra nem jogosulttól származik.
1. A perújítási indítványt a II. rendű terhelt védője terjesztette elő. A Be. 414. § (1) bekezdés 1. mondatának 2. fordulata úgy rendelkezik, hogy a perújítási indítvány elutasítása miatt az indítványt előterjesztő fellebbezhet. E rendelkezés a jogalkalmazói gyakorlatban következetesen érvényesül. A Kúria egyetért az ítélőtábla érvelésével abban, hogy a jogalkotó úgy is rendelkezhetett volna, hogy a perújítási eljárás kezdeményezésére meghatalmazott védő által benyújtott perújítási eljárásban a meghatalmazó elítéltet is indítványozónak tekinti, aki ettől kezdve gyakorolhatja az indítványozót megillető jogokat – és így fellebbezéssel is élhet – ám a törvény ezzel szemben a rendelkezési elvet érvényesíti következetesen. Ez a szabályozás pedig nem sérti a tisztességes eljárás elvét, mert az elítéltet nem akadályozza és nem is korlátozza abban, hogy akár a védőjével együtt, akár tőle elkülönülten indítványozóként vegyen részt akár ugyanabban, akár egymástól elkülönülő perújítási eljárásban. A jogorvoslat jogának most vizsgált speciális szabályozása pedig parancsoló jellegű, amelytől eltérésre a törvény nem ad lehetőséget. A Kúria ezért azt állapította meg, hogy a perújítás megengedhetősége tárgyában indított ügyben első fokon eljárt ítélőtábla a törvény parancsoló jellegű szabályozásának megsértésével tekintette indítványozónak az elítéltet és biztosított részére egyúttal fellebbezési jogot határozata ellen.
A Be. 413. § (2) bekezdése szerint az arra nem jogosulttól származó perújítási indítványt a bíróság elutasítja. A határozatot közli azzal, aki a perújítási indítványt előterjesztette, és ha az indítványt nem az ügyész terjesztette elő, az ügyésszel is. A perújítási eljárás e speciális (sajátos) szabálya mellett nem alkalmazható a bírósági eljárás azon általános szabálya, hogy a vádlottal közölt határozatot a védővel is közölni kell [Be. 262. § (1) bekezdés 1. mondat 2. fordulat]. Az viszont kétségtelen, hogy a jelen ügyben az elutasító végzést nem kellett a terhelttel közölni.
Ha tehát a perújítási indítvány előterjesztője a terhelt/védő: az elutasító határozatot közölni kell a terhelttel/védővel, akinek fellebbezési joga van. Az elutasító határozatot közölni kell az ügyésszel is, ám az ügyésznek ebben az esetben fellebbezési joga nincs (4/2007. BK vélemény). Az elutasító határozat mással nem közlendő, és másnak fellebbezési joga sincs.
Az ítélőtábla – eltérő álláspontja folytán, de – elmulasztotta az arra nem jogosult terhelt fellebbezésének elutasítását. Az ítélőtábla mulasztása miatt a másodfokú bíróságként eljáró Kúria utasította el a terhelt fellebbezését, mint nem jogosulttól származó fellebbezést a Be. 359. § (1) bekezdés I. fordulatának értelemszerű alkalmazásával.
2. A Kúria a támadott végzést megváltoztatta, és a perújítást elrendelte.
Budapest, 2017. szeptember 26.
A Kúria Sajtótitkársága