Tájékoztató a Kúria Bhar.I.1.826/2017. számú jelentős ügyben hozott határozatáról:

Dátum

A társadalomra veszélyesség aggály nélkül megállapítható, ha a vádlott hivatali (szolgálati) beosztását kihasználva azt a látszatot kelti, hogy a média érdeklődésének középpontjába került fogvatartottról bizalmas információkat hajlandó közölni, és ezért vesztegetési pénzt fogad el.

A törvényszék katonai tanácsa a volt büntetés-végrehajtási zászlós vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. § (1) bekezdés], ezért őt egy év két hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönre és lefokozásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén a kétharmad rész kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélőtábla katonai tanácsa az első fokú határozatot megváltoztatta és a vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettének vádja alól felmentette.

Az ítélőtábla a felmentő ítéletét lényegében a Kúria Bhar.I.520/2017/3. számú – időközben már elvi bírósági határozatként közzétett (EBH 2018.B.1.) döntésére alapozta.

A másodfokú ítélet ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség terjesztett elő másodfellebbezést, a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és lefokozás alkalmazása érdekében.

Álláspontja szerint téves a másodfokú bíróság azon álláspontja, miszerint védelmi tisztnek nem volt tényleges vesztegetési szándéka, a vádlott cselekmény bizonyítottsága esetén sem tudta volna kifejteni azt a káros hatást, amely miatt veszélyes lenne a társadalomra. Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság azon érvelését is, hogy a megbízhatósági vizsgálat az érintett szervezetek és a védett állomány belügye. A Fellebbviteli Főügyészség véleménye szerint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 7/A. § (1) bekezdése alapján a védelmi tiszt szándékának ténylegesen nem bűncselekmény elkövetésére, hanem arra kell irányulnia, hogy mesterségesen létrehozzon egy valóságosan is előforduló feltételezhető élethelyzetet. A megbízhatósági vizsgálat sajátja, hogy a hatóság az eseményeket végig ellenőrzés alatt tartsa, annak érvnek pedig, hogy ez a vizsgálat az érintett szervezet és a védett állomány belügye, ellentmond az Rtv. 7/C. § (1) bekezdése és a Be. 171. § (2) bekezdése, amelyek a feljelentési kötelezettséget tartalmazzák.

A Legfőbb Ügyészség az ügyészi másodfellebbezést fenntartotta. A másodfokú bíróságnak a vádlott bűnössége hiányára levont, lényegében a Kúria Bhar.I.520/2017/3. számú végzésén alapuló jogi következtetést tévesnek tartotta. Álláspontja szerint a jelen ügyben az irányadó tényállás szerint a megbízhatósági vizsgálat indoka az volt, hogy a vádlott több esetben azt a kijelentést tette, miszerint anyagi ellenszolgáltatásként cserébe a börtönbe bármit be tud vinni vagy ki tud hozni. Ezért ebben az esetben a védelmi tiszt kezdeményező magatartása az irányadó tényállással ellentétes, másrészt a vádlott nem csak a védelmi tiszt által kért információkat szolgáltatta, illetve kívánta szolgáltatni, hanem ezen túlmenően, saját kezdeményezésére a védelmi tiszt által adott ellenőrizhetetlen telefonszámon további együttműködésre is hajlandó lett volna.

Ezért indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla katonai tanácsa másodfokú felmentő ítéletét változtassa meg, a vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 294. § (1) bekezdés II. fordulata szerinti hivatali vesztegetés elfogadás bűntettében.
A bejelentett másodfellebbezés a Be. 386. § (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel joghatályos, ezért annak elbírálására a Kúria a Be. 393. §-a alapján nyilvános ülést tartott.

A harmadfokú eljárásban irányadónak tekintett történeti tényállás szerint a büntetés-végrehajtási szervezet által üzemeltetett gazdasági társaságban művezetői feladatokat ellátó  bv. zászlóssal szemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat megbízhatósági vizsgálatot rendelt el, mert a vádlott több esetben azt a kijelentést tette, miszerint anyagi ellenszolgáltatásért cserébe a börtönbe bármit be tud vinni vagy ki tud onnan hozni. Az eljárt védelmi tiszt mobiltelefonon találkozót beszélt meg a vádlottal, majd azon közölte vele, hogy egy újságíró ismerősének bizalmas információkra lenne szüksége a média által érdeklődéssel kísért P. T. fogvatartottról, és ezért 100.000 forintot ajánlott fel. A vádlott ebbe belement, azt a látszatot keltette, hogy konkrét ismeretekkel bír P. T. fogvatartásának körülményeit illetően, ezért tudja értesíteni elszállításának lehetséges időpontjáról az NVSZ munkatársát, amennyiben kap tőle egy ellenőrizhetetlen telefonszámot. A telefonszámot a vádlott meg is kapta, amelyet zubbonya zsebébe tett, azonban az elfogásakor azt nála nem találták meg. A P. T.-vel kapcsolatos információk átadása révén a vádlott további együttműködésre is hajlandó lett volna. A védelmi tiszt átadott neki egy pendrive-ot azzal, hogy azt a következő napon adja át részére. A pendrive-re a vádlott különböző – a büntetés-végrehajtás biztonsága szempontjából közömbös, a bulvármédiából is megtudható – információt írt ki, és ezt az előzetes megbeszélésnek megfelelően 2015. január 30. napján átadta a védelmi tisztnek, aki átadott neki 100.000 forintot, amit a vádlott elfogadott.

A másodfellebbezés alapos.

Az ítélőtábla nem vette figyelembe, hogy az elvi bírósági határozatként közzétett, és a jelen ügy tényállása között több lényeges különbség is van. A jelen ügyben a megbízhatósági vizsgálat elrendelésére egyértelműen a vádlott provokatív kijelentései miatt került sor. Szemben a Kúria korábbi ügyével, ahol kizárólag egy találkozóra került sor, amelyen a védelmi tiszt nem várta be, hogy a terhelt a vállalkozása alapján milyen adatokat fog neki átadni, a jelen ügyben az első találkozón tisztázták az „együttműködés” kereteit, a védelmi tiszt kifejezetten azért adott ás a vádlottnak pendrive-t és egy telefonszámot, hogy arra információkat töltsön fel, illetve ha a vádlott olyan információhoz jut P. T. fogvatartottról, amely a védelmi tiszt „újságíró ismerősét” érdekelheti, az átadott telefonszámon tudják tartani a kapcsolatot. A jelen ügyben a vádlott azt a látszatot keltette, hogy információi vannak P. T. fogvatartásának, esetleges szállításának körülményeiről, és a kapott pedrive-re – bár a büntetés-végrehajtás rendjével, biztonságával kapcsolatban érdektelen – információkat töltött fel. A vádlott tehát ebben az ügyben aktív magatartást tanúsított, mielőtt a 100.000 forintot megkapta volna. A másik ügyben erre a terheltnek nem volt módja, éppen azért, mert a megbízhatósági vizsgálatot rosszul tervezték meg, és a védelmi tiszt még a rossz tervtől is eltért.

Az ítélőtábla figyelmen kívül hagyta az EBH 2018.B.1. számon közzétett elvi határozat további megállapításait:

„[37] A Kúria – a fellebbviteli főügyészség fellebbezésére is reflektálva – leszögezi: ez nem azt jelenti, hogy az Rtv. szerinti megbízhatósági vizsgálatot hatósági provokációnak tekintette. Az állam jogosult, de egyben köteles is ellenőrizni, hogy rendvédelmi szerveinek személyi állománya mennyiben alkalmas feladatai ellátására. A megbízhatósági vizsgálatnak az Rtv.-ben történő szabályozásával a jogalkotó a vizsgálatot lefolytató, és mást bűncselekmény elkövetésére felbujtó védelmi tiszt részéről egy büntethetőséget kizáró okot (a Btk. 24. §-a szerinti jogszabály engedélye) teremtett. Ezzel – és önmagában azzal a ténnyel, hogy a megbízhatósági vizsgálatot a rendőrségi törvényben szabályozta – lényegében azt fejezte ki, hogy a megbízhatósági vizsgálat az érintett szervezetek és a védett állomány »belügye«.”

A Kúria azonban a jelen ügyben is hangsúlyozza: a hatályos törvények alapján a megbízhatósági vizsgálat során a büntető törvénybe ütköző – tehát tényállásszerű – magatartás tanúsításának legális következménye a büntető feljelentés. Ezt a Kúria az elvi határozatként közzétett ügyében is kiemelte: „[58] Az Rtv. 7/A. § (1) bekezdése szerint a megbízhatósági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az azzal érintett eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének. Ennek megállapítása érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végző szerv a munkakör ellátása során a valóságban is előforduló vagy feltételezhető élethelyzeteket hoz mesterségesen létre. A megbízhatósági vizsgálat során feltárt jogsértés alapján fegyelmi vagy szabálysértési eljárás nem indítható. [59] E rendelkezésből az következik, hogy abban az esetben, ha a megbízhatósági vizsgálat bűncselekmény gyanúját tárja fel, a büntetőeljárás megindításának nincs akadálya, sőt az Rtv. 7/C. § (1) bekezdése alapján, ha a megbízhatósági vizsgálat során bűncselekmény gyanújára utaló adat merül fel, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv a megbízhatósági vizsgálat befejezését követően haladéktalanul feljelentést tesz a hatáskörrel rendelkező szervnél [a feljelentés egyébként a Be. 171. § (2) bekezdése alapján is kötelező].” „[44] A Kúria hangsúlyozza: e határozatával nem a megbízhatósági vizsgálat létjogosultságát kérdőjelezi meg (minthogy jogalkalmazó, és nem jogalkotó, vagy a jogszabály alaptörvénynek való megfelelőségét végző Alkotmánybíróság lévén, ezt nem is teheti), és nem általános érvénnyel mondta ki, hogy a megbízhatósági vizsgálat keretében elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának társadalomra veszélyessége hiányzik.”

Az EBH 2018.B.1. számon közzétett döntés tartalmazza azt is: „[24] A 2006. július 1-jéig hatályos büntetőjogi szabályozás szerint a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka a büntethetőséget kizáró ok, a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése vagy csekéllyé válása a büntethetőséget megszüntető ok volt. Ezeket a rendelkezéseket azonban a 2006. évi LI. törvény 2006. július 1-jével hatályon kívül helyezte. Ebből is az következik, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességének teljes hiánya esetén a bűncselekmény egyik fogalmi eleme hiányzik: a cselekmény nem bűncselekmény, s ez a büntetőeljárás akadálya [Be. 6. § (3) bek. a) pont első fordulat]. [25] Ezért egy tényállásszerű cselekmény esetén a jelenleg hatályos Btk. alapján is vizsgálni kell, hogy az veszélyes-e a társadalomra. Ez egyetlen esetben sem mellőzhető, és ez az ítélkező bíróság feladata.”

A Kúria álláspontja szerint a jelen ügyben egyetlen olyan, a terhelt felelősségét lényegesen csökkentő körülmény sem merült fel, mint a Kúria által korábban elbírált Bhar.I.520/2017. számú ügyben.

Ezért a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján az ügyészi másodfellebbezésnek helyt adva, a terhelt büntetőjogi felelősségét az eredeti vád szerinti, a Btk. 294. § (1) bekezdés II. fordulata szerinti hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében megállapította, és az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetésekkel sújtotta.

Budapest, 2018. február 27.

A  Kúria  Sajtótitkársága