A jogos védelmi helyzet fennállásának vizsgálata során a történések folyamatát mindig a maga egészében, egységesen kell értékelni és a jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a támadás folytatásától.
A járásbíróság a 2014. szeptember hó 4. napján kelt ítéletével az I. rendű vádlottat a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntette miatt 100 (száz) napi tétel, napi tételenként 1.600,- (ezerhatszáz) forint, összesen 160.000,- (százhatvanezer) forint pénzbüntetésre ítélte.
Az I. rendű vádlott esetében a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az I. rendű vádlott ez irányú védekezésével szemben azt állapította meg, hogy az I. rendű vádlott a II. rendű vádlottnak a vele való vitája során okozott orrcsonttörést. Az őt bántalmazó II. rendű vádlott rövid, egymás utáni lökő, majd ütő mozdulatokat tett, ezután, amikor a jogtalan támadását befejezte, az I. rendű vádlott maga is – az őt ért bántalmazásra válaszul – jogtalan támadó magatartást tanúsított azzal, hogy a II. rendű vádlott felé lépve, szándékosan belefejelt az orrába. Azaz, mivel nem beszélhetünk az I. rendű vádlott esetében már vele szembeni jogtalan támadásról, illetve annak fenyegető helyzetéről, értelemszerűen – az előbbiek hiánya miatt – nem jöhet szóba az elhárítást megengedő magatartás szükségességének, túllépésének, illetve a kitérési kötelezettségnek a kérdése sem.
A másodfokon eljárt törvényszék a 2015. május 26. napján jogerős végzésével a járásbíróság ítéletét mindkét vádlottra helybenhagyja.
A másodfokú bíróság az ítélet 3. oldal III. pont 3. bekezdéséből a történeti tényállásba utalta az I. rendű vádlott vallomásából azt a részt, hogy „miközben ütött, én folyamatosan ütöttem a hátát”, ezzel az ítélet 2. oldal II. pont 5. bekezdésének utolsó mondata helyesen a következő lett: „A hangos szóváltás során a II. rendű vádlott a két kezét az I. rendű vádlott nyakára tette és annál fogva hátralökte őt, majd két alkalommal ököllel megütötte annak mellkasát miközben az I. rendű vádlott folyamatosan ütötte II. rendű vádlott hátát, ezután az I. rendű vádlott egy alkalommal szándékosan belefejelt a II. rendű vádlott orrába.”
A törvényszék a jogi indokolás körében arra utalt, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a II. rendű vádlott a jogtalan támadást befejezte, amikor az I. rendű vádlott belefejelt az orrába.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a vádlottak között a II. rendű vádlott megérkezését követően – senki által nem vitatottan – hangos szóváltás alakult ki, mely során számon kérő, felelősségre vonó, egymást becsmérlő hangot ütöttek meg. A szóváltás során a II. rendű vádlott által kezdeményezett tettlegességbe az I. rendű vádlott a II. rendű vádlott hátának egyidejű ütlegelésével, majd az orrába belefejeléssel bekapcsolódott, így mindkét vádlott a jogtalanság talaján állt, szándékuk kölcsönös testi sértés okozására irányult. Mindkettőjük szándéka jogtalan támadó jellegű volt, ezért egyikőjük sem hivatkozhat eredményesen a jogos védelmi helyzetre (BH 2004.93.), illetőleg annak menthető felindulásból történő túllépésére sem.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű terhelt védője a Be. 416.§ (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
A felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
A védő ilyen anyagi jogi szabálysértésre hivatkozott, amikor azt állította, hogy az I. r. terhelt mindvégig jogos védelemben védekezett, ugyanis egyrészt nem volt jogtalan támadási szándéka, másrészt a II. rendű terhelt támadó magatartását előbb a hát ütlegelésével igyekezett elhárítani, majd amikor ez nem vezetett eredményre, fejelte le a támadóját.
A Btk. 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, illetve egészítette ki az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, nevezetesen azt, hogy a lefejeléskor a II. rendű terhelt nem fejezte be a támadást, azonban abból téves jogi következtetést vont le, és annak indokai sem helytállóak.
A másodfokú bíróság jogi álláspontjának alátámasztásául hivatkozott egy közzétett eseti döntésre, azonban nem vette figyelembe, hogy az annak alapjául szolgáló tényállás eltért a jelen ügyben elbírált eseményektől.
A hivatkozott eseti döntésben ugyanis az szerepelt, hogy „Annak tudatában, hogy ez tettlegességhez vezethet, a vádlottak kölcsönösen szidalmazták és fenyegették egymást. Ez azt jelenti, hogy egymás tettlegességre szóló kihívását kölcsönösen elfogadták, mindkettőnek a szándéka támadó szándék volt, ezért jogos védelemre már ez okból sem hivatkozhat egyikük sem, s a II. rendű vádlott ezen kívül azért sem, mert a tényállás szerint a tettlegességet ő kezdte meg”.
A jogos védelmi helyzet fennállásának vizsgálata során a történések folyamatát mindig a maga egészében, egységesen kell értékelni és a jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a támadás folytatásától.
Jelen ügyben ugyanis a szóváltás nem a tettlegesség előszítése volt, ugyanis annak témája pusztán a gyermek láthatása volt, és a II. rendű terhelt támadás teljesen váratlanul érte az I. rendű terheltet, aki nem kezdeményezője, hanem elszenvedője volt a támadásnak.
Az irányadó tényállás szerint megtámadását követően az I. rendű terhelt a II. rendű terhelt támadása alatt a támadója hátát ütlegelte.
E tényállás alapján nem kétséges, hogy az I. rendű terhelt is csak addig ütött vissza, amíg őt a II. rendű terhelt támadta. A támadással azonosan, az elhárító magatartás is puszta kézzel, a testre mért ütésekkel történt. Mindebből a Kúria azt állapította meg, hogy az I. rendű terhelt kizárólag a jogtalan támadás elhárítása körében ütötte meg majd fejelte le a II. rendű terheltet. Cselekménye szükséges volt a támadás leküzdéséhez és az arányosság követelményét ,amely egyébként sem törvényi feltétel, sem sértette. Ezért a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy mindketten a jogtalanság talajára kerültek.
Az I. rendű terhelt tényállásszerű magatartása tehát szükséges volt az ellene intézett jogtalan támadás elhárításához és a védekezés szükséges mértékét sem lépte túl.
Az I. rendű terhelt jogos védelmi helyzete tehát az ellene folytatódó támadás miatt, illetve alatt nem szűnt meg. Általa a folytatódó, folyamatos támadás során kifejtett fellépése, a II. rendű terhelt hátának ütlegelése majd lefejelése, annak elhárításához szükséges volt és a védekezéshez szükséges mértéket túl nem lépve, aránytalan sérelmet sem okozott. Ezért a Btk. 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró ok miatt cselekménye nem büntethető, az bűncselekményt nem valósított meg.
Csupán a teljesség igényével utal a Kúria még arra, hogy a Btk. 22. §-ának (4) bekezdése értelmében a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. A szembenállásra tehát a törvény kifejezett rendelkezése jogosította fel a megtámadott I. rendű terheltet.
Folyamatos jogtalan támadás esetén a védekezés folyamatossága nem jelenti azt, hogy a védekező a kölcsönösségre tekintettel szintén a jogtalanság talajára került volna (BH 2013.31.) .
E körben utal a Kúria arra, hogy az arányosság követelményét a törvény nem szabja a jogos védelem megállapításának feltételül. Annak egyetlen törvényi követelménye a szükségesség, és az ítélkezési gyakorlat az arányosság feltételét csupán a szükségesség keretein belül vizsgálja.
Az I. r. terhelt tényállásszerű magatartása tehát szükséges volt az ellene intézett jogtalan támadás elhárításához és a védekezés szükséges mértékét sem lépte túl.
A Kúria ezért a járásbíróság ítéletét és a törvényszék végzését az I. rendű terheltet érintően – a Be. 427. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján – megváltoztatta és őt az ellene a Btk. 164.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vád alól – a Be. 6. §-a (1) bekezdése a) pontjának I. fordulata és a 331. §-ának (1) bekezdése alapján – felmentette.
Egyúttal a Be. 585. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján rendelkezett a pénzbüntetés címén befizetett összegek visszatérítéséről.
Budapest, 2016. november 4.
A Kúria Sajtótitkársága