I. Jogerős ítéletében a bíróság sikkasztás bűntettében állapította meg a terhelt bűnösségét, és ezért őt szabadságvesztésre ítélte.
II. Az ítélet ellen (védője útján) a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy bűnösségének kimondására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.
III. A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
1. A terhelt azt állította, hogy az „ügy elkövetője” valójában a cég, ezért a Kúria a következőkre mutat rá:
A bűnfelelősség elve büntetőjogunk alapvető szabálya. A bűnösség a bűncselekmény nélkülözhetetlen fogalmi eleme, bűnösség nélkül nincs bűncselekmény (nullum crimen sine culpa). A bűnösség azonban kizárólag a természetes személyekhez kapcsolódhat, ezért bűncselekményt csak természetes személy követhet el. Szervezet (jogi személy) bűncselekmény elkövetője nem lehet (societas delinquere non potest). A szervezet (mint például a gazdasági társaság) keretében elkövetett bűncselekmény esetén mindig meg kell keresni és meg kell határozni azt a természetes személyt, aki büntetőjogi úton felelősségre vonható. Ezért a védő a büntetőjog szabályaival ellentétesen állította, hogy az „ügy elkövetője” a cég.
2. A terhelt számára a megrendelő cég részéről átutalt pénz nyilvánvalóan idegen dolog. Az átutalt pénz a cég bevétele volt, márpedig a cég vagyona a magánszemély terhelt számára idegen dolog. Az irányadó tényállás azt nem tartalmazza, hogy a felek megállapodása (a viszonteladói keretszerződés) szerint az átutalt pénzt, az előre kifizetett összeget a cég kizárólagosan a megrendelt áruféleségek beszerzésére fordíthatja. A tényállás szerint a megrendelő cég a pénzt azért bocsátotta a terhelt által képviselt cég rendelkezésére, hogy az részére a megrendelt áruféleségeket beszerezze és leszállítsa. Ebből viszont nem következik, hogy a terhelt az átutalt pénzt „csak és kizárólag a megrendelésben foglalt célhoz kötötten [...] a megrendelt áruk beszerzésére fordíthatta”.
Az elkövetéskor hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (korábbi Ptk.) 119. §-a értelmében, akire pénzt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A ma irányadó szabályok szerint is: akire a pénzt vagy az értékpapírok átruházására vonatkozó szabályok szerint értékpapírt ruháznak át, tulajdonossá lesz akkor is, ha az átruházó nem volt tulajdonos [2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:40. §].
A megrendelő cég részéről átutalt pénz a terhelt által képviselt cég tulajdonába került. A cég eszközeivel az ügyvezetői jogokat gyakorló terhelt – a cég gazdálkodása keretében – szabadon rendelkezhetett. Ebből pedig – a felülvizsgálati indítványtól eltérő indokok alapján – az következik, hogy a cég pénzének a cég tevékenységi körében történt felhasználásával – a cég megrendeléseinek a finanszírozásával – a terhelt sikkasztást nem követhetett el. A rábízott idegen vagyont nem tulajdonította el és azzal nem rendelkezett a sajátjaként sem.
A Kúria megjegyzi, hogy a megrendelő pénzének a felek megállapodásától (szerződésétől) eltérő célú felhasználása a cég gazdálkodása keretében a szerződésszegésért való polgári jogi felelősséget alapozhatja meg. Amennyiben pedig valaki a cégének gazdálkodása keretein kívül (pl. bármiféle magáncélra) használja fel a cégéhez befolyt pénzt, akkor a saját cége sérelmére már elkövetheti a sikkasztást.
3. A Kúria megállapította, hogy a terhelt a pénz átutalását követően nem egyszerűen nem teljesítette a megrendelést, hanem kifejezetten megtévesztő magatartást tanúsított. Félrevezette a teljesítési szándékát illetően a megrendelőt. Aktív magatartásával azt a látszatot keltette, hogy teljesíti megrendelését. Eközben használta fel (költötte el) a vásárlás előfinanszírozására átutalt pénzt más üzleti tranzakciók finanszírozására tudván, hogy a valós teljesítési szándék nélkül módosított teljesítési határidőben sem tud és nem is fog teljesíteni sem a szerződésszerű teljesítéssel (a megrendelt áru leszállításával), sem az átutalt összeg szerződés szerinti visszafizetésével. Ezzel a megtévesztő magatartás-sorozatával a sértettnek a tényállásban rögzített összegű kárt okozta. A kár tehát ebben az esetben nem a pénz előfinanszírozás céljára történt átutaláskor, hanem az első teljesítési határidő lejártakor, azaz 2008. március 28. napján következett be.
A szerződés szerint nem teljesítés esetén a lejárat napján azonnal vissza kellett volna utalni a megrendelő által átutalt pénzt. Erre azonban sem akkor, sem később nem került sor. A kár megtérítése tehát később is elmaradt.
A kifejtetteknek megfelelően a terhelt cselekménye helyesen [különösen nagy kárt – Btk. 459. § (6) bekezdés b) pont okozó] csalás bűntettének [Btk. 373. § (1) bekezdés 1. fordulat, (5) bekezdés a) pont] minősül.
A Kúria tanácsülésen eljárva a támadott ítéletet hatályában fenntartotta.
Budapest, 2017. április 3.
A Kúria Sajtótitkársága