Nem valósul meg hamis vád, ha az elkövető a „jogszerűen” megvádoltnak valótlanul tulajdonít olyan részcselekményt, amely akár minősített esetként, akár valódi alaki halmazatként önállóan is büntetendő lenne, de amely az adott esetben a megvádolt által valóban elkövetett bűncselekménnyel egységesen került elkövetésre.
I. A hamis vád bűntette miatt indított büntetőügyben a járásbíróság a II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett hamis vád bűntettében [1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 233. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés]. Ezért őt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljáró törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét a II. rendű terhelt tekintetében helybenhagyta.
A jogerős ítélet tényállása szerint az I. rendű terhelt 2010. május 2-án a V. Rendőrkapitányságon bejelentést tett arról, hogy őt egy másik rendőrkapitányság állományában szolgálatot teljesítő rendőr őrmester bántalmazta. Az I. rendű terhelt bejelentése alapján 2010. május 3-án a V. Nyomozó Ügyészségen nyomozás indult a rendőr őrmester ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt. Ennek az eljárásnak a keretében 2010. május 4-én a V. Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki az I. rendű terheltet, aki törvényes figyelmeztetés után előadta, hogy őt a rendőr őrmester ököllel négyszer-ötször megütötte, amelynek következtében a szája felrepedt, vérzett. Nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett, amely valósága esetén testi sértés bűntette elkövetésének megállapítására lett volna alkalmas. Az I. rendű terhelt valótlanul állította továbbá, hogy amikor a bántalmazáskor a földre esett, a lába kicsuklott, a térde egy kissé kifordult, aminek következtében a térdszalagja meghúzódott a jobb lábán.
A II. rendű terhelt és III. rendű terhelt társa, miután tudomást szereztek arról, hogy ismerősüket, az I. rendű terheltet egy rendőr sérülést nem eredményező módon kétszer pofon ütötte, arra bírták rá az I. rendű terheltet, hogy amennyiben az arra illetékes hatóság kihallgatja, valótlanul vallja azt, hogy őt a rendőr őrmester ököllel, négy-öt alkalommal ütötte meg, amelynek következtében az I. rendű terhelt szája felrepedt, vérzett, és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az I. rendű terhelt a V. Nyomozó Ügyészségen 2010. május 4-én a hamis vallomást megtette a rendőr őrmester terhére.
Időközben a törvényszék mint elsőfokú bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletében a rendőr őrmestert hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében marasztalta. Az ítélet indokolása szerint azonban a rendőr őrmester csak két pofont adott az I. rendű terheltnek, amitől sérülése nem keletkezett.
II. Az ügyben meghozott első-, és másodfokú ítélet ellen a II. rendű terhelt által törvénysértő elítélésére hivatkozással előterjesztett, felülvizsgálati indítványt a Kúria alaposnak találta.
Az elsőfokú bíróság ítélete az indokolásában az irányadó tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok körében rögzítette, hogy az I. rendű terhelt által 2010. május 2-án 15.32 órakor tett bejelentéséről készült jegyzőkönyv már azt tartalmazza, hogy aznap 10.20 és 11 óra közötti időben rendőri intézkedés során a rendőr őrmester bántalmazta; ököllel ötször arcul ütötte. Aznap 12.35 órakor orvosi látleletet is készíttetett, mely külsérelmi nyomként a felső ajak középvonalában kb. 2 cm-es repesztett sebet, az orrhát bevérzését, a jobb térd ventrális oldalán fájdalomjelzést, a jobb felső szemhéjon 1 cm-es felszínes sebet rögzített. A várható gyógytartamot 8 napon belülinek jelölte meg.
A Kúria megállapította, hogy az ítéleti tényállás a felbujtói magatartás részleteit, elemeit nem tartalmazza. Az ítélet tényállásából nem állapítható meg, hogy hol, mikor és miként bírta rá a II. rendű terhelt társával együtt az I. rendű terheltet a hamis vallomás megtételére. Ennek azért is volna rendkívüli jelentősége, mert az I. rendű terhelt a 11 órakor végrehajtott bántalmazását követően 12.35-kor már megjelent az orvosi vizsgálaton, majd a nyomban ez után, tehát már a 2010. május 2. napján megtett feljelentésében azt állította, hogy a rendőr ököllel ötször arcul ütötte.
Lényeges körülménynek ítélte meg a Kúria azt, hogy az ítéleti tényállás szerint az I. rendű terhelt akkor tett hamis tartalmú tanúvallomást, amikor már megindult és folyamatban volt a büntetőeljárás a feljelentett személy ellen.
A Kúria a cselekmény jogi értékelése során kiemelte, hogy az I. rendű terhelt tanúvallomásának valótlan része is a tettazonosság keretébe tartozó (azaz ugyanazon) cselekményre vonatkozott. Tehát arra, hogy a valóban megtörtént rendőri bántalmazás nem kettő, hanem öt ütésben nyilvánult meg és sérülést is okozott.
A tettazonosság keretébe tartozó cselekmény miatt azonban korábban már megindult a büntetőeljárás. Az pedig fogalmilag kizárt, hogy ugyanazon bűncselekmény miatt jogszerűen egyidejűleg újabb büntetőeljárás induljon.
Általános érvénnyel is kimondható, hogy nem valósul meg hamis vád, ha az elkövető a „jogszerűen” megvádoltnak valótlanul tulajdonít olyan részcselekményt, amely akár minősített esetként, akár valódi alaki halmazatként önállóan is büntetendő lenne, de amely az adott esetben a megvádolt által valóban elkövetett bűncselekménnyel egységesen került elkövetésre. Márpedig jelen ügyben az I. rendű terhelt az általa állított tényekkel ugyanazt a személyt egyazon vád keretében ún. összefüggő cselekménysorral vádolta meg.
Az a tény, hogy a tettazonosság keretébe tartozó cselekmény körében a sértett tanú (jelen ügy I. rendű terheltje) a való tények előadása mellett a tettazonosság körében maradva valótlan tényeket is előadott, újabb, önálló büntetőeljárás megindítására alkalmatlan volt.
A Kúria tehát azt állapította meg, hogy nem valósult meg az az alapbűncselekmény, amelyhez II. rendű terhelt „tényállásban részletezett” felbujtói bűnrészessége társulhatott volna. A részesség azonban járulékos jellegű elkövetői alakzat. Megállapításának elengedhetetlen feltétele a tettesi alapcselekmény. Tettesség hiányában nincs részesség.
II. rendű terhelt bűnösségének kimondására a felbújtóként elkövetett hamis vád bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor; cselekménye sem ezt, sem más bűncselekményt nem valósít meg.
A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy a II. rendű terhelt bíróság által elbírált magatartásában büntető jogellenesség nem ismerhető fel, így az bűncselekmény megállapítására nem alkalmas. Ezért a terheltet az ellene emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette.
Budapest, 2017. január 3.
A Kúria Sajtótitkársága