A Fővárosi Törvényszék a 2024. február 8. napján kelt 28.B.973/2019/530. számú ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: korábbi Btk.) 166. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a) pont]. Ezért őt 7 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Úgy rendelkezett, hogy az I. rendű terhelt legkorábban szabadságvesztés büntetése négyötöd részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett az I. rendű terhelt által előzetes fogvatartásban töltött időnek a szabadságvesztés büntetésbe történő beszámításáról, a lefoglalt dolgokról és a bűnügyi költség viseléséről is.
A kétirányú fellebbezések folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2025. április 10. napján tartott nyilvános ülésen meghozott 1.Bf.161/2024/93. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az I. rendű terhelt cselekményét felbujtóként elkövetettnek minősítette, a szabadságvesztés büntetésének végrehajtását pedig börtön fokozatban rendelte végrehajtani. Mellőzte az I. rendű terhelt feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontjára vonatkozó rendelkezést. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. rendű terhelt tekintetében helybenhagyta.
A bíróság jogerős ítéletével szemben az I. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjára alapítottan. Álláspontja szerint az I. rendű terhelt nemcsak, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, de azzal sem volt tisztában, hogy a II. rendű terhelt a bűncselekmény elkövetését korábban már eltervezte. Kifogásolta, hogy az alapügyben eljárt bíróságok az I. rendű terhelt bűnösségét kizárólag a II. rendű terhelt által készített titkos hangfelvétel adataira alapozták, amelyek pedig semmiféle bizonyítékot nem tartalmaznak. Állította, hogy a bíróságok az elhangzottakat a vádhoz igazítva értelmezték, csak az I. rendű terheltet terhelő állításokat emeltek ki, egyes kijelentéseket „önkényesen” csoportosítva, egyoldalúan értelmeztek, egyes állításokat a kontextustól függetlenítettek, így nem a releváns tárgycsoporthoz kötötték, jelentéktelen mozzanatokat felnagyítottak, míg jelentős elemeket figyelmen kívül hagytak. Hangsúlyozta, hogy a felvételek nem alkalmasak a történtek rekonstruálására, mivel egyrészt a sértett halála után mintegy fél évtizeddel később, másrészt olyan beszélgetések során készültek, ahol a II. rendű terhelt kifejezetten provokálta az I. rendű terheltet korábbi beszélgetéseik felidézése kapcsán. Vitatta, hogy a II. rendű terhelt ajánlata kifejezett visszautasításának hiánya megalapozhatná az I. rendű terhelt terhére a felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének megállapítását. A kar széttárása és a fejbólintás gesztusával kapcsolatban kifogásolta, hogy azokat a bíróságok evidens módon tartották egyidőben és egymást erősítően megtörténtnek, jóllehet semmi sem támasztotta alá, hogy mindkét gesztus kifejtésére ugyanakkor került volna sor. Megjegyezte még, hogy a szóban forgó gesztusok egyébként is legfeljebb tudomásul vételre és nem szándékkiváltásra alkalmasak. Sérelmezte, hogy a bíróságok nem tulajdonítottak jelentőséget egy tanú vallomásának, akinek tudomása volt arról, hogy a II. rendű terhelt 30 millió forintot kapott azért, hogy a sértett megölésének gyanúját az I. rendű terheltre terelje.Ellentmondásosnak tartotta a másodfokú bíróság ítéletét, amely egyfelől akként foglalt állást, hogy a sértett megölésének terve elsőként a II. rendű terheltben alakult ki, másrészt azt is tartalmazza, hogy az I. rendű terhelt igent jelentő „válasza” volt a szándékkiváltó, döntő ok, amelynek hatására a II. rendű terhelt a sértett megöletése mellett döntött.
A Legfőbb Ügyészség a védő indítványát részben alaptalannak, részben törvényben kizártnak tartotta. Álláspontja szerint a védő felülvizsgálati indítványa részben az irányadó tényállás felülvizsgálatban tilalmazott támadását jelenti, ezért törvényben kizárt. Kifejtette, hogy a II. rendű terhelt a benne felmerült ötlet ellenére sem adott volna megbízást a sértett megölésére az I. rendű terhelt cselekménye hiányában, a szándékot tehát az I. rendű terhelt magatartása váltotta ki.
A Kúria az I. rendű terhelt védőjének felülvizsgálati indítványát a 2026. február 3. napján tartott tanácsülésen meghozott Bfv.I.828/2025/9. számú határozatával a Be. 656. § (2) bekezdés a) pontja alapján – mint törvényben kizártat – elutasította.
Budapest, 2026. február 3.