Tájékoztató a Kúria 2019. május 13. napján tárgyaláson elbírált, Kfv.X.37.255/2019. számú ügyben hozott határozatról.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. június 11.

A felperes a diplomája megszerzését követően tanárként dolgozott Ukrajnában. 1994. március 10. napjától hétvégente pénteken, szombaton és vasárnap Magyarországon zenélt a zenekarával munkaviszony keretében, mely munkáért munkabérben részesült. Ez idő alatt Ukrajnában nem volt munkaviszonya. 2000. szeptember 1. napjával helyezkedett el ismételten tanárként, majd 2003-tól (megszakítással) 2013. május 7-ig a művelődési központ igazgató volt. Az ukrán szabályok szerint a felperes 2013. február 23. napjától nyugdíjasnak minősült, munkaviszonya megszűnését követően 2016. május 31. napjáig részesült öregségi nyugdíjban, amelynek megszüntetését kezdeményezte 2016. június 1. napi hatállyal a Magyarországra áttelepülése okán.
Magyarországon a kormányhivatal a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, az 1962. december 20-án kötött egyezmény kihirdetéséről rendelkező 1963. évi 16. számú törvényerejű rendelet (Egyezmény) 9. cikk (1) bekezdése, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 22. § (1)-(2), (4), (6)-(7), (9)-(10) bekezdés alkalmazásával. Megállapította, hogy a felperes áttelepülésének időpontja 2016. november 5. napja. A magyar szabályozás a Magyarországon megszerzett jövedelmekre vonatkozik. A felperes 1994. március 10-től 1997. szeptember 10-ig Magyarországon állt munkaviszonyban, ezért részére az öregségi nyugellátást a magyar jogszabályok alapján a magyar bérek figyelembevételével kellett megállapítani.
A bíróság – osztva a hatósági határozataiban kifejtetteket – a felperes keresetét elutasította.
A Kúria ítéletében kifejtette: Az Egyezmény 9. cikk (1) bekezdése értelmében a rokkantsági, öregségi, valamint hozzátartozói nyugellátást annak a szerződő félnek az illetékes szerve állapítja meg és folyósítja saját államának jogszabályai szerint és saját terhére, amelynek területén a jogosultnak a kérelem benyújtásakor állandó lakóhelye van, azaz a nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai alapján, amely területén a nyugdíj igénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. Ez azt jelenti, hogy a két szerződő állam területén szerzett szolgálati időket össze kell számítani. Magyar részről a nyugdíj akkor állapítható meg, ha a magyar szabályok szerinti jogosultsági feltételek teljesülnek, azaz a korhatár betöltéséhez kötött nyugellátást attól az időponttól állapítható meg, amikor a kérelmező a magyar jogszabályok által meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. Az Egyezmény 9. cikke jogosultsági feltételként rögzíti a nyugellátást megállapító és folyósító országban történő letelepedést és életvitelszerű tartózkodást. A nyugdíj alapját képező átlagkereset összegének meghatározásáról az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése azon személyek vonatkozásában határozza meg a nyugdíj alapját képező átlagkereset összegének számítási módját, akik az egyik szerződő fél területéről a másik szerződő fél területére költöztek és az átköltözést követően nem dolgoztak tovább. A (4) bekezdés azon személyekre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, akik az átköltözést követően a fogadó szerződő fél területén tovább dolgoznak. A Tny. 1. § (2) bekezdése helyes értelmezése szerint az Egyezmény által szabályozott körben a Tny. szabályai alkalmazásának nincs helye. Az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése értelmében azoknak az állampolgároknak a részére, akik egyik szerződő fél területéről a másik szerződő fél területére költöztek, azonban az átköltözés után nem dolgoztak tovább, a nyugellátás összegét megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani. A felperes 1994. március 10. és 1997. szeptember 10. napja között Magyarországon munkaviszony keretében dolgozott, azonban ezen időpontban nem, csak 2013. február 21. napján szerzett nyugdíjra jogosultságot; Magyarországra 2016. november 5. napján települt át, melyet követően Magyarországon nem dolgozott. A hatóságok és a bíróság az Egyezmény 9. cikk (1) és (3) bekezdése téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes 1994. és 1997. évek közötti időben Magyarországon munkaviszonyban szerzett jövedelme figyelembevételével kell az öregségi nyugdíj összegének számítása alapjául szolgáló átlagkeresetet megállapítani, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a hatósági határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.

Budapest, 2019. május 13.

A Kúria Sajtótitkársága